Egy anyuka mesés hercegnő parókákat készít lányoknak, akik a kemoterápia miatt elvesztették a hajukat


-1

Miután egy alaszkai nő hercegnős parókát készített egy barátnője lányának, úgy döntött, hogy barátnője kérésére hasonló parókákat készít a rákos gyerekeknek is. Nem is sejtette, hogy szenvedélyes projektjéről hamarosan a város beszélni fog.

Hirdetés

Holly Christensen mindig is gyengéd érzelmeket táplált a betegségben szenvedő gyermekek iránt, mivel korábban nővérként dolgozott. Közelről látott olyan gyerekeket, akiket fájdalmas terápiáknak vetettek alá, amelyek miatt elvesztették hajukat.

Az alaszkai Palmerben élő anyuka elmondta, hogy a rákos osztályon végzett munka megváltoztatta az életét. Egy nap megtudta, hogy egy barátnője lánya a kemoterápia után elveszíti gyönyörű haját, ami miatt Christensennek zseniális ötlete támadt arra, hogy felvidítsa a kislányt.

Hirdetés

A kislány

2014-ben Christensen barátnője elmondta neki, hogy 2,5 éves kislányánál, Lilynél rákot diagnosztizáltak. “Tudtam, hogy Lilyn előtt nehéz harc áll” – emlékezett vissza az egykori ápolónő.

Lilyre gondolva Christensen elszomorodott, mert tudta, hogy a kislánynak megszakad a szíve, miután elveszíti gyönyörű szőke fürtjeit. Lányok édesanyjaként Christensen meg tudta érteni, hogy Lily milyen érzéseken megy majd keresztül. Elmondta:

“[Lily] nagyon lányos kislány, és imádja a hercegnőket, és most fogja elveszíteni a hosszú, gyönyörű haját.”

Egy csodás ötlet

Christensen egy Aranyhaj-ihlette parókát készített, amelyet akkor tanult meg elkészíteni, mikor a lányainak halloweeni jelmezeket készített.

“Elöntötte az öröm” – mondta Lily reakciójáról. Nem is sejtette, hogy az első paróka, amelyet egy rákos betegnek készített, nem az utolsó. Még ezer másikat kellett készítenie.

Hirdetés

A reakció

“Lily imádta a parókáját…..és a többi kislány is imádta a központban!” – árulta el. Barátnője javaslatára Christensen készített még néhány parókát a kórház többi kislányának, és innen már nem volt visszaút.

Hamarosan különböző családoktól kapott kéréseket, akik szintén parókákat szerettek volna. A hirtelen megnövekedett munkamennyiség miatt Christensen kénytelen volt létrehozni egy műhelyt, ahová után olyan emberek jelentkeztek, akik segíteni akartak.

Christensen szerint a parókái népszerűségének oka az elkészítésükhöz használt anyag. Mivel szorosan együtt dolgozott rákos betegekkel, jól ismerte a kemoterápia hatásait.

Elárulta, hogy a rákkezelések érzékennyé teszik a bőrt, ami megnehezítette a gyerekek számára a hagyományos parókák viselését. Ezzel szemben a fonalparókák sokkal puhábbak, és nem irritálják a bőrt.

A rengeteg megkeresés után Christensen csodálatos nevet adott nemes ügyének: The Magic Yarn Project (A Varázs Fonal Projekt). Létrehozott a GoFundMe oldalt, hogy pénzt gyűjtsön a projektjéhez.

Hirdetés

Az adományokból Christensen megvásárolta a kellékeket és gyönyörű parókákat készített a kislányoknak. Olyan parókákat tervezett, amelyeket a Disney, mint pl. a “Jégvarázs” című filmjének szereplői ihlettek, és tervezi, hogy más Disney-hercegnők által ihletett parókákat is készít.

A jutalom

A parókák elkészítése boldoggá tette Christensentent, de nem gondolta, hogy hamarosan sokan keresik majd fel önkéntes munkával. Alaszkai és Utah állambeli börtönökből származó nők is felajánlották, hogy segítenek Christensennek parókákat készíteni. A nő azt mondta:

“Egy kis varázslatot vinni egy ilyen nehéz időszakba az életükben, kifizetődő. Majdnem ugyanilyen kifizetődő és varázslatos volt találkozni olyan emberekkel, akik segíteni akarnak.”

Az, hogy önkénteseket engedett dolgozni, azt jelentette, hogy Christensennek meg kellett tanítania őket a parókakészítés művészetére. Ennek eredményeképpen több workshopot is tartott önkéntesei számára, sőt, még az internetre is feltöltött oktatóanyagokat.

A parókák elkészítése

A paróka készítésének első lépése, hogy fonalból horgolunk egy sapkát. Ezután Christensen útmutatásával az önkéntesek a gyermek igénye szerint frizurát szőnek.

Hirdetés

Christensen még különlegesebbé teszi a dolgot azzal, hogy a parókához egy személyre szabott üzenetet csatol.. Az ő erőfeszítései mosolyt csalnak a lányok arcára. Christensen elmondta:

“Nagyon hálás vagyok azért a lelkesedésért, amit az emberek országszerte tanúsítottak a projekt iránt.”

Több ezer paróka

Ami egyetlen egy ajándéknak indult, hogy boldoggá tegye barátnője lányát, hamarosan nonprofit projektté vált, amely kislányok ezrei arcára varázsolt mosolyt A következő négy év során Christensen több mint 50.000 emberrel dolgozott együtt, és 25.000 parókát készített gyermekek számára világszerte.

“Bár csak fonalból, szalagból és strasszkövekből állnak, ezeknek a parókáknak megvan az erejük, hogy segítsenek a gyerekeknek újra megtalálni a mosolyukat a legsötétebb napjaikban” – írta Christensen a GoFundMe oldalán. Sosem gondolta volna, hogy egyetlen paróka elkészítése egy hatalmas projekt kezdetét jelenti majd.

Az adománygyűjtés során Christensen több mint 119 000 dollárt gyűjtött össze, és több mint 50 országba küldött parókákat. Mostantól nem fogad több adományt, de a The Magic Yarn Project továbbra is parókákat biztosít a kis betegeknek.

Hirdetés

Egy káosszal teli világban nehéz olyan jószívű embereket találni, mint Christensen. Reméljük, hogy szenvedélyes projektje továbbra is gyönyörű parókákat készít az életük nehéz szakaszán áteső kis harcosoknak!

Oszd meg ezt a történetet barátaiddal és családtagjaiddal, hogy mesélj nekik Christensen hihetetlen történetéről. Lehet, hogy inspirálónak találják majd.

via


Tetszett? Oszd meg a barátaiddal is.

-1
admin