Mint a legtöbb nő, úgy Madison Collier is izgatottan várta terhességét. Azonban hamarosan rájött, hogy ez egy igencsak „vad utazás” lesz, miután megtudta, hogy nem csak egy babát vár.
A Georgia állam béli Marietta városában élő Madison Collier izgatottan várta, hogy lánya, Isla mellé még egy gyermeke szülessen. A 33 éves hölgy azonban többet kapott, mint amire számított..
Az anyuka nem alkalmazott semmilyen termékenységi kezelést, és korábban nem volt ikrekkel terhes, így megdöbbent, mikor az ultrahangos közölte vele, hogy egynél több babája lesz.
HATALMAS MEGLEPETÉS VOLT
Collier elárulta, hogy nem igazán tette túl magát a sokkon. Az, hogy megtudta, hogy négy babája lesz, nagy meglepetésként érte. A Jackson Health System közölte, hogy a ritka eset 700.000-ből egyszer fordul elő.
Férje, a 34 éves Justin mindig is úgy képzelte, hogy a családjuk két gyerek után nem fog tovább bővülni. A szülőknek azonban gyorsan módosítaniuk kellett terveiket. A négyes ikrekről való értesülés egyedülálló élmény volt.
PÁNIKBA ESETT
Collier először azt hitte, hogy valami nincs rendben. Felidézte a találkozást, miután közölték vele, hogy egynél több babát vár, és azt mondta: „Elkezdtem pánikolni.”
Azt mondta az ultrahangos technikusnak, hogy ez „‘rossz vicc”. A férfi közölte vele, hogy nem viccelt, és elkezdte számolni a babákat. Az anyuka úgy érezte, hogy nincs felkészülve ennyi gyerekre.
A FÉRJE ELÁJULT
Az anya azt mondta: „Nincs elég nagy autónk, nincs elég nagy házunk”. A férjének a hír hallatán le kellett feküdnie, mert elkezdett ájulni.
Az egyetlen családtag, aki azonnal pozitívan reagált, Isla volt! A négyéves kislány azt mondta:
„Hát… így sok testvérem lesz, akikkel játszhatok.”
A BABÁK JÓL VANNAK
Az anyuka szeptemberben három hónapos koraszülöttként fogadta babáit. Mind a négyen jól vannak, de novemberig kórházban kell maradniuk.
Collier elmondta, hogy a kicsinyei rengeteg szeretetet kapnak. Elmondta: „Határozottan egy vad utazás lesz. Azt hiszem, amikor hazatérnek, szükségünk lesz egy kis időre, alkalmazkodásra, de meg fogjuk oldani.”
ELSŐSZÜLŐK
Nem Collier az egyetlen anyuka, aki megtudta, hogy egyszerre négy babát vár. 2014-ben Ivanna Cardenas Gutierrez és férje, David első babájukat várták, amikor az orvosuk közölte velük, hogy valójában négy kisbaba van az anyuka hasában.
A négyes ikrek kilencven százaléka orvosi technológia vagy termékenységi kezelés segítségével fogant. A Gutierrez családnak azonban teljesen egyedül sikerült ez a csoda.
EGY A 15 MILLIÓHOZ
A párnak elakadt a szava, ahogy Taylor Becher és Lance Thompson, egy másik négyes ikreket váró párnak is. Az ő esetükben egypetéjű négyes ikrekről van szó, és ennek ritkasága az esélye egy a 15 millióhoz!
Sawyer, Kennedy, Lakely és Aurora 2020-ban, a 31. héten jöttek a világra.