A szegény fiú naponta ápolja a beteg öreg tanárt, de a fia egy év múlva felbukkan a semmiből


-1
Hirdetés

Mikor Brandon meglátogatta nyugdíjas tanárát, édesanyja segítségét vette igénybe a magányos férfi ápolásához. Brandon nem is sejtette, hogy egy évvel később arra kérik majd, hogy hagyja el a házat, és vigye magával volt tanárát.

Brandon mindig előbb kelt fel, mint a nap, ami mintha egy kicsit fényesebben ragyogott volna körülötte.

A 12 éves fiú olyan szívvel volt megáldva, ami képes volt leolvasni mások szemében a bánat vagy a fájdalom bármilyen jelét.

Hirdetés

Kedvessége otthonról jött. Brandon szülei egy olyan pár voltak, akik a megbélyegzés ellen küzdöttek, hogy egyáltalán együtt lehessenek. Nina és Carl saját tapasztalatuk révén tudták, milyen viharokat képes elviselni a szeretet és a tisztelet.

Így amikor egy kisfiúval áldotta meg őket az ég, arra összpontosítottak, hogy kedvesnek és tisztelettudónak neveljék. Bár az édesapja két évvel ezelőtt elhunyt, a Brandonban hagyott leckék tovább éltek.

Nina és Brandon egy kisebb házba költöztek. Nina két munkahelyen dolgozott, és varrónőként is vállalt munkákat. A varrógép zúgásának hangja mindig is Brandon altatódala volt.

Nina tudta, milyen áldott, hogy Brandon az övé, és az életének egyetlen célja volt: biztosítani, hogy fia a legjobb oktatásban részesüljön. Miközben fáradhatatlanul dolgozott e cél elérésén, Brandon mindenben támogatta őt, amiben csak tudta.

“Te gondoskodsz a munkáról és a pénzről. Én gondoskodom az otthonról és az iskoláról” – mondta Brandon az anyjának.

Hirdetés

A fiú tudta, hol vannak az edények és serpenyők a konyhában. Az anyja főzésének megfigyeléséből receptkönyvet készített magának, és nem volt olyan házimunka, ami túl unalmas lett volna számára.

Nina minden este kimerülten tért haza, egy meleg ölelésbe, és meleg étel elé, amit a kedves fia főzött.

Brandon a nap utolsó ébren töltött óráit a tanulásnak szentelte. És a nehéz napokon mindig volt egy tantárgy, ami megnyugtatta. Az irodalom.

Sietett a tanulással és a többi tantárgy házi feladatával, hogy az irodalom tankönyvével a repedezett ablak mellett ülhessen, és prózát és verseket olvasson. Talán az irodalom iránti szeretete egy másik apafigurától eredt az életében..

Brandon kereste az irodalomtanárát az iskolában, azt, aki megtanította, hogyan kell céltudatosan olvasni és írni. Ő volt az is, aki megtanította Brandont arra, hogy ne törődjön az iskolai kötekedőkkel, akik a könyvek iránti szeretete miatt cukkolták.

Hirdetés

“Az irodalom a lányoknak való, haver!” – mondta az egyik fiú.

“Ó, az irodalom csak álca neki, mert fél sportolni. Mi van, ha lehorzsolom a térdem? Micsoda nyuszi!” – jegyezte meg egy másik osztálytársa.

Hála Mr Gilmore befolyásának, Brandon pontosan tudta, hogyan kell mosolyogni, és leporolni magáról a gúnyolódást.

Mr. Gilmore nem az a fajta ember volt, aki egyetlen napot is kihagyna munkahelyén, így amikor öt egymást követő napon nem jelent meg, Brandon aggódni kezdett a mentora miatt.

“Sajnos Gilmore úr már nem dolgozik velünk. Tegnap meglátogattam őt. Rossz állapotban van, Brandon. Egyedül húzta meg magát az otthonában, alig kel fel az ágyából, és még enni is alig eszik.”

Hirdetés

Brandon alig várta, hogy meglátogassa régi tanárát. Másnap megtalálta az utat Mr. Gilmore házához. Nina az aznap délután készített ebédjének több mint a felét becsomagolta az öregnek.

“Ne kezdj rögtön hosszú beszélgetésbe. Előbb hagyd, hogy az ember egyen.” – tanácsolta Nina a fiának.

Brandon becsöngetett és majdnem öt percet kellett várnia, mire kinyílt az ajtó. Mikor kinyílt, a Brandon szeme elé táruló látvány összetörte a szívét. Egy törékeny, a hidegtől reszkető férfi állt előtte, kimerülten görnyedt háttal és gyenge mosollyal.

“Jó reggelt, Mr. Gilmore!”

Hirdetés

“Brandon? Micsoda kellemes meglepetés! Gyere be!”

A szárazság Mr. Gilmore hangjában még jobban bántotta Brandont.

Nina szigorú utasításai szerint Brandon megterített, és leült Mr. Gilmore mellé ebédelni. Volt forró leves, saláta és csirkés pite.

“Mr. Gilmore, van valaki, akit felhívhatok önnek? Egy családtagot vagy barátot, akit szeretne, hogy meglátogassa önt?”

Brandon hangjában a kedvesség és a vigasztalás szinte idegenül hatott a gyengélkedő férfi számára. “Nincs… senki. A feleségemet, Diane-t egy szörnyű balesetben vesztettem el 27 évvel ezelőtt. És ennyi. Itt ér véget azoknak az embereknek a listája, akik úgy szerettek, ahogy én szerettem őket.”

“Van egy fiam, de ő úgy gondolta, hogy nehéz velem lenni, ezért elköltözött az ország másik végébe.”

“Úgy gondoltam, hogy az utolsó éveimet azzal töltöm, hogy elmerülök az egyetlen dologban, amihez értek: a tanításban. De most úgy néz ki, hogy ez az új és utolsó fejezetem” – mondta Gilmore úr.

A férfi hangja ismét kezdett kiszáradni és elapadni. Fáradtnak tűnt. Brandon annyi kérdést szeretett volna feltenni a tanárának. De erre még bőven lesz alkalom – gondolta a fiú.

Brandon betakargatta Gilmore urat, és ígérettel az ajkán és a szívében távozott: “Holnap visszajövök!”

Minden délután meglátogatta Mr. Gilmore-t. Ahelyett, hogy hazament volna és elvégezte volna a házimunkát, elment Mr. Gilmore-hoz.

Nina is meglátogatta a két műszakja között, hogy ételt készítsen, és elbeszélgessen a bölcs emberrel.

A következő hat hónap alatt Nina és Brandon kedvessége visszahozta az életbe az öreg Mr. Gilmore-t. A professzor újra talpra állt, alig használta a botját, és segített diákjának, hogy többet tanuljon az irodalom világáról.

Ez lett az új életük, amelyben Nina és Brandon áldottnak érezte magát, hogy van egy apafigurája, és Mr. Gilmore úgy érezte, hogy újra családja van.

Az élet nem volt kevésbé kihívásokkal teli a trió számára, de sokkal szebb volt.

Egészen addig, amíg egy délután egy türelmetlen látogató Mr. Gilmore házában megállás nélkül csengetett. Mr. Gilmore, Nina és Brandon éppen egy csésze meleg kakaót kortyolgattak egy kellemes beszélgetés közben, amikor meghallották a szüntelen csöngetést és kopogtatást.

Az ablak függönyén keresztül Mr Gilmore felismerte a fiatalembert. Mély levegőt vett, mintha viharra készülne, és ajtót nyitott.

“Dwight, te vagy az, fiam?”

“Elég sokáig tartott!” Dwight csalódottan dobta le a csomagját az ajtó előtt. Úgy nézett ki, mintha le akarná rohanni az öreget, de a két vendég látványa váratlanul érte.

“Kik ezek az emberek? Elég gazdag lettél már ahhoz, hogy segédet vegyél fel, ugye, apa?”

Mr Gilmore megpróbálta visszafogni a dühöt, amely már kezdett felbugyogni benne.

“Ők a barátaim. Ez az okos fiatal fiú Brandon, ő pedig az édesanyja, Nina. Tulajdonképpen nagy segítségemre voltak a betegségem alatt. Bejártak, etettek, társaságot nyújtottak, segítettek, hogy…”

“Szóval ők afféle bérletesek. Kivéve, hogy ingyen csináltatod velük!”

Mr Gilmore olyan dühös volt, hogy legszívesebben összetört volna valamit. De egy pillantás Brandon aggódó arcára, és Mr Gilmore-nak eszébe jutottak a saját leckéi a higgadtságról.

“Miben lehetek ma a szolgálatodra, fiam?” – kérdezte mosolyogva.

“Gyere, ülj le egy csésze kakaóra” – vágott közbe Nina. “Biztosan kimerült vagy.”

“Erre nincs időm. Fejezd be a teadélutánt, és pakold össze a dolgaidat, apa. Ma estig el kell hagynod ezt a házat.”

Mr Gilmore-t meglepte a terv hirtelensége.

“Honnan jött ez az egész?” – kérdezte egyetlen gyermekétől.

“Nem tudok tovább várni. Már régóta kértelek, hogy újítsd fel ezt a házat, hogy végre eladhassam, és a pénzből Ausztráliába költözhessek. Nincs több táncolás. Szükségem van a pénzre, most!”

“Egy hónap alatt felújítom a házat, és eladom. Holnapra már jönnek a munkások. Szóval kérlek, fogd a barátaidat és menjetek. Most!”

Nina és Brandon szótlanul teljesítették a férfi szívtelen parancsát. Magától értetődő volt, hogy Gilmore úr belátható időn belül náluk fog lakni az aprócska házukban.

Mr. Gilmore viszont nyugodtabbnak tűnt, sőt, még egy enyhe mosoly is kiült az arcára, miközben összepakolta a holmiját, a fia legnagyobb bosszúságára.

“Dwight, fiam, tudom, hogy ez nem személyes ügy. Remélem, ezt te is tudod. Egy hét múlva jön ide egy ember, aki találkozni akar velem. Beszélhetsz helyette vele, és elküldheted.”

“Majd meglátjuk” – mondta Dwight, nem tudva, mit kezdjen az apja kijelentésével.

Egy héttel később valóban érkezett egy férfi a házhoz, aki Mr Gilmore-t kereste. Az ügyvédje volt az.

“Ezt a házat, uram, eladták. Holnap reggelre el kell hagynia a helyiséget”.

“Eladva? Az lehetetlen. Még nem találtam vevőt. Még csak most kezdtem el a felújítást…”

“Ó, nem maga által. Mr. Gilmore már tárgyalt egy családdal a ház eladásáról. Ez egy hónappal ezelőtt. A vevő visszaigazolása csak egy hete érkezett meg, és a papírmunka most végre megtörtént. Tessék, nézze meg.”

Dwight túl dühös volt ahhoz, hogy átolvassa a papírköteget, amelyet az ügyvéd átadott neki.

“Gah! Nem számít. Beszélek azzal, aki ez a ‘vevő’, és érvénytelenítjük az üzletet.”

“Attól tartok, a vevő nem fog beleegyezni, uram”.

Dwightot bosszantotta a férfi nyugodt hangja és bizonyossága.

“Tényleg? Honnan ilyen biztos ebben?”

“Mert én vagyok az, uram. Én vagyok a vevő. Én vettem ezt a gyönyörű házat a háromtagú családomnak. És nekem úgy tetszik, ahogy van!”

Aznap este, évek óta először, Gilmore úr fia fáradhatatlanul hívogatta az apját.

Az öreg tudta, hogy eljön ez a nap, és mindvégig erre készült.

“Maga aztán az agytröszt, uram!” Mondta Brandon, miközben újabb leckét tanult a világ keménységeinek túléléséről.

“Várj csak, amíg meglátod az új otthonunkat, kölyök!” mondta Gilmore úr, újabb meglepetést tartogatva.

Gilmore úr már ki is választott egy szép új otthont, ahol új családjával élhet. Kisebb volt, mint az eredeti háza, de ez a ház tele lett szeretettel, nevetéssel és irodalommal.

Élete hátralévő részében Mr. Gilmore egy utolsó titkot őrzött: a végrendeletét. Azon a napon, amikor elhagyja ezt az életet, Nina és Brandon megtudja, hogy a férfi minden vagyonát kizárólag egyetlen célra hagyta: “a legjobb tanítványom és a fiam, aki soha nem volt, az én drága Brandonom felsőfokú tanulmányaira”.

 

Mit tanulhatunk ebből a történetből?

  • Az élet eleget ad nekünk ahhoz, hogy segítsünk valakinek, aki rászorul. Bár Brandon és Nina nehéz helyzetben voltak, megtalálták a módját, hogy segítsenek a magányos Mr. Gilmore-nak, hogy jobban legyen. Végül keményebben dolgoztak, de az új barátságukból fakadó elégedettség megérte a fáradságot.
  • Tanáraink szeretetet, tiszteletet és támogatást érdemelnek. Gilmore úrhoz hasonlóan tanáraink közül néhány kiválasztott segített nekünk abban, hogy érdeklődésünket és önbizalmunkat fejlesszük. Apafigurák, anyafigurák és barátok lettek számunkra. Soha nem szabad elfelejtenünk őket, és segítenünk kell őket, amiben csak tudjuk.

 

Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.

Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.

via


Tetszett? Oszd meg a barátaiddal is.

-1
admin