Beata Bienias egy ritka csodának volt szemtanúja közel egy évtizeddel azután, hogy hiába reménykedett a gyermekáldásban. Ikrekkel esett teherbe, majd kiderült, hogy még egy babát vár.
A 36 éves Beata Bienias hét éven át aggódott, hogy talán soha nem lesz saját gyermeke. Férjével, a 40 éves Powell-el fáradhatatlanul próbáltak teherbe esni.
Szerencsére 2018-ban egy IVF-eljárást követően ritka csoda történt: Beata három babával esett teherbe. Egy ikerpár természetes úton fogant, ami jelen esetben meglepő. A várandós anyuka harmadik gyermeke azonban egy beültetett embrióból született.
Történetük inspiráló és egyedülálló, hiszen az orvosszakértők azt vallják, hogy ez egy egyedülálló eset.
BEATA ÚTJA AZ ANYASÁGIG
Beata bevallotta, hogy soha nem gondolta volna, hogy a teherbeesés ilyen kihívást jelent, mint amilyen számára volt. Bár volt néhány alapvető egészségügyi problémája, reménykedett, és következetesen próbált természetes úton babát fogantni.
A 36 éves nő policisztás petefészek szindrómában szenvedett, és a súlyával is küzdött. Beata az orvosa utasítására körülbelül hetven kilótól szabadult meg, eltökélten, hogy anya lesz.
A fogyás után a pár IVF-hez folyamodott, a folyamat kezdetén izgatottan várták a jövőjüket, de még mindig küzdöttek a teherbeeséssel.
Azt tanácsolták nekik, hogy tartózkodjanak az intimitástól, de nem hallgattak orvosuk javaslatára. Powell születésnapján megszegték a szabályt, mert úgy hitték, természetes úton soha nem eshet teherbe.
A CSODÁLATOS HÍR
A beavatkozás bonyolult része hamarosan elkezdődött, és nem sokkal az embrió beültetése után megkapták a „csodálatos hírt”, amire vártak. A pár nagyon izgatott volt, de az ultrahangos vizsgálatra érkezve többet kaptak, mint amire számítottak.
Az orvosok felfedezték, hogy Beata három babát hordoz, ami megrázó volt az elsőszülők számára. Beata szerint:
„Mindketten sokkos állapotban voltunk, és hitetlenkedve néztük (a monitort), csak azon tűnődtünk, hogy ki tette oda (a három babát). Azonnal felhívtam anyukámat, aztán elkezdtem sírni, mondván: „Három babát várok”.”
RITKA ESET
Nagyszerű hír, hogy az IVF-kísérletük bevált; egy megtermékenyített embrió beültetésével megfogant egy gyermek. Az orvosok azonban felfedezték, hogy két nem egypetéjű ikerpár természetes úton fogant, napokkal a beavatkozás után.
Néhány orvosszakértő kommentálta a ritka esetet. Amikor Dr. Christine Greves, az orlandói Szülészeti és Nőgyógyászati Központ munkatársa meghallgatta az esetet, azt mondta:
„IVF-kezelés során természetes úton is teherbe lehet esni .. lehetséges… de nagyon ritkán fordul elő”.
Emma Cannon termékenységi szakértő, „csodának” nevezte a történetüket. Cannon elárulta, hogy a szakmában eltöltött évei alatt mindössze két olyan esetről hallott, mikor a nők természetes úton fogantak meg az IVF-kezelés során.
Elmagyarázta, hogy ezek az esetek az embrióátültetés előtt történtek, mikor a nők megszakították az IVF-kezelést. Végül hozzátette:
„De azt is tudom, hogy sok mindent nem értünk, és csodák is történnek. Minden jót kívánok Beatának a három kis csodával”.
SZÜLŐI LÉT A HÁRMAS IKREKKEL
Beata a terhesség 34. hetében hozta világra hármas ikreit, egy fiút, Boryst, és két lányt, Matyldát és Ameliát. Az újdonsült anyuka néhány napot a kórházban töltött, mielőtt hazatérhetett volna a babáival.
Az anyasághoz való alkalmazkodás, különösen három kisbabával, nem volt könnyű, de az újdonsült anyuka Powell segítő kezével megbirkózott a felelősséggel. A háromgyermekes anyuka szerint:
„Nehéz lehet, de több mint 100 százalékban megéri. Egy éjszaka után fáradt vagyok, de amikor ránézek ezekre a kis arcokra, megolvad a szívem”.
Beata bevallotta, hogy mielőtt megszülte a babákat, bizonytalan volt a drámai változás miatt, ami a mindennapjaiban bekövetkezett. Az életmódváltás ellenére a 36 éves nő elárulta, hogy izgatott és csodálja a kicsiket.