Trendi dolgok, amiknek itt az ideje búcsút mondani


0
Hirdetés

A világunk egy különleges hely, ahol a divatot bizony követni kell, így vegyülhetünk el a többi ember között. Ez persze nem kötelező, de ha nem akarunk lemaradni a dolgokkal, akkor bizony néha meg kell figyelnünk, ki mit visel. Tudományosan bizonyított tény, hogy egy trend 15 évig tart. Ezt nem egy divato darabra értjük, hanem az emberi szokásokra és viselési módokra. Az embereknek körül belül 2 évre van szükségük, míg áttérnek az új viselési szokásokra. Tudjuk, hogy a következő válogatásban nagyon sok olyan dolog van, amik még menőnek tűnnek, de a divat szakértők szerint már a népszerűségük lefelé tart, és már mellőzni kell őket.

Sok gyűrű

Az ékszer etikett szerint a gyűrűk teljes száma egy nő kezén nem haladhatja meg a 3-at, beleértve a jegygyűrűt is. Egy kézen az ajánlott 2 gyűrű a maximális. Na te ezt betartod?

Olcsó kötött pulóverek

Hirdetés

A rossz minőségű kötöttáru kinyúlik és allergiás reakciót is okozhat. Persze a fő dolog az az, hogy nem néz ki jól semmilyen körülmények között.

Barna harisnya

Ne feledjük, hogy a harisnya hordását mindíg úgy választjuk ki, hogy egy árnyalattal a bőrszínünktől sötétebb legyen. Azért nem ajánlott a barna harisnya főleg nyáron, mivel alapból barnább a bőrünk és ez kombinálva a barna harisnyával túl sötét árnyalatot hozhat, de még mindíg nem lesz fekete. Ezért érdemes inkább a fekete, kicsit vékonyabb harisnyát viselni.

Csipkés fehérnemű szűk blúzokkal

Egyes nők úgy gondolják, hogy a csipkés fehérnemű viselése szűk ruhák alatt szexi. Ez sajnos nem igaz. Nagyon furán néz ki, és ha pańt nélküli ruhát viselünk mellőzzük a szilikon pántokat is. Inkább választjunk pánt nélküli fehérneműt.

A tartozékok hiánya

Hirdetés

A kiegészítők, mint az óra, kalap, sál nagyon kiemelhetik a stílusunkat és a megjelenésünket. Fontos tudni, hogy egy óra, főleg a férfiaknál teljesen megváltoztatja a róla kialakított első pillantási képet. Ez a lányoknál így van az ékszerekkel és a csillogós kiegészítőkkel. Persze ezt sem érdemes túlzásba venni.

Pizsama stílusú ruházat

Néhány éve nagyon népszerűek voltak ezek az úgynevezett pizsama rucik. Ez manapság már nagyon nem menő, és érdemes mellőzni. Ha nagyon tetszik ez a stílus érdemes elegáns darabokat választani.

Magas csizma farmerral

Ha mindenképp ezt a stílust szeretnénk követni, érdemes alacsonyabb csizmát választani. A hosszú csizma már nem trendi a farmerral, ez inkább a 2010 év környékén tetőzött a stílusoknál. Ez már 12 éve volt, ezért már az embereknek annyira megszokott, hogy már kicsi ciki.

Hirdetés

Napszemüveg kristályokkal

Válasszon nem szabványos vagy klasszikus alakú napszemüveget kristály díszítés nélkül. Ez az “ékszer” olcsóvá teheti a megjelenésünket és manapság a csillogó dolgok nem is annyira felkapottak.

Hosszú körmök

A hosszú hegyes körmök szintén 2010 környékén tetőztek stílus téren. Manapság is még nagyon népszerű, azonban már kicsit túlzás és a férfiaknak is jobban tetszenek a rövid szolidabb körmök. Érdemes inkább lekerekített kis úgynevezett cuki körmöket választani, hiszen kényelmesebb és manapság sokkal menőbb.

Reméljük tetszett a válogatás. Te tanultál belőle valamit? Mi az a dolog, amit te még most is viselsz ezek közül? A cikk hatással volt rád, és lemondasz róla? Ha tetszett a cikk megoszthatod a barátaiddal is, ezzel támogatva a munkánkat.

via: brightside.me

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal is.

0
admin