Senki sem érti, hogy miért mossa a fiatal fiú az autókat, de amikor a szomszéd megtudja, valami hihetetlen dolgot tesz


1

Mindenki szeret visszaemlékezni a csodálatos gyerekkorára. Amikor a nyári szünetben reggeltől estig kinnt játszottunk, futkostunk a házak között, és bejártuk szinte az egész várost. Akkoriban nem volt olyan sok autó az utcákon, ezért szabadon mehettünk még kiskorunkban is.

Hirdetés

Különböző játékokat játszottunk, áfonyát szedtünk, és néha esténként bementünk az erdőbe, és különféle játékokat szerveztünk egymás között. Néha golflabdákat találtunk, és megtisztítottuk, aztán eladtuk őket.

Arra is határozottan emlékszem, hogy anyukámmal iskolai tanszereket vásároltunk, és előre elkészítettem a szükséges dolgok listáját. Mindenkinek fontos, hogy úgy kezdje az iskolai évét, hogy meg van mindene, ami kell a tanuláshoz.

Az iskola nem könnyű

Hirdetés

Az új tanév megközelítése azonban néhány gyermek számára sok nehézséggel és tapasztalattal teli. Javari, két testvére, Terren és Nate, valamint nővérük, Ianna édesanyjukkal, Shanxival élnek Floridában.

Mivel a családban nem volt pénz új iskolaszerekre, Javari előállt egy tervvel, amely lehetővé tenné számára, hogy nyáron pénzt keressen.

Ahhoz, hogy iskolai tanszereit megtudja vásárolni, úgy döntött, hogy pénzt fog keresni azzal, hogy megmossa az utcabán az autókat 20 dollárért. Az volt a terve, hogy házhoz megy, és a házuk előtt mossa le a kocsikat. Na ki ne akarná ezt?

Szép dolgot tettek

Jawari azzal kezdte, hogy körbejárta a környéket, és megkérdezte a lakosokat, hogy akarják-e, hogy megmossa az autójukat. Miután felhívta egyik szomszédját Jessica Detrick és Jonathan Haltam-ot a fiú nem is gondolta, hogy valami csodálatos dolog fog vele történni.

Jessica azonnal beleegyezett Jawari ajánlatába, és amikor megkérdezte, mire költené a pénzt, a szíve összeszorult az érzelmektől és az örömtől. Úgy érezte, hogy segítenie kell a fiúnak.

Hirdetés

Jessica kirakta a facebookra a fiú történetét, és elmondta, hogy nagyon ledöbbentette ez őt és a párját.

” Egy fiú ma reggel kopogtatott az ajtónkon, hogy meg-e moshassa az autónkat 20 dollárért. A párom megkérdezte tőle, hogy mire költené a pénzt. A fiú azt válaszolta, hogy iskolai tanszerekre, hiszen elég szegények, és nem engedhetnek meg maguknak mindent.”-írta Jessic a facebook oldalán.

Az igazgatóm talált is helyettem aznap valaki, ezért a párommal úgy döntöttünk, hogy meglepjük a fiút, és bevásárolunk neki egy kicsit. Amikor megkérdeztük tőle, hogy van-e valami, amit különösen akar, azt válaszolta, hogy egy jó cipő, és egy profi számológép, hiszen mérnök akar majd lenni. Ez a fiúnak az első éve a középiskolában, és szeretné, ha nem lógna ki a sorból.

A párommal úgy döntöttünk, hogy meglepjük, ezért vettünk neki, cipőt, papucsot, egy csomag zoknit, 2 mappát, 8 csomag papírt, ceruzát, jegyzetfüzeteket, ceruzatartót, számológépet és aktatáskát.

Hirdetés

Amikor a fiú meglátta a cuccokat elképesztően boldog volt. Jessica feltöltött egy videót is, amit több, mint 8 millióan néztek meg.

A pár azonban nem csak ennyit szeretett volna adni a családnak. Készítettek a facebookon egy pénzgyűjtést is, amelyben nagyon sok ember részt vett. A cél az volt, hogy ne csak a legidősebb fiúnak, hanem az összes gyermeknek a családban meg tudják adni, ami kell az iskolakezdéshez.

via


Tetszett? Oszd meg a barátaiddal is.

1
admin