Két tinédzser észrevesz egy lányt a melletük haladó autóban, aki segítségért könyörög


-19

A 19 éves Aaron és a 17 éves Jamal egy autót előztek meg egy autópályán Texasban, amikor nagyon fura él´ményben volt részük. Erre nem számítottak.

Hirdetés

Ahogy elhaladtak a tőlük jobbra álló autó mellett, valami furcsát vettek észre. A hátsó ülésen egy fiatal nő ült, aki nem tűnt túl boldognak. Úgy nézett ki, mintha valami nagyon gyötörné a lelkét. Amikor felvették a szemkontaktust, úgy tűnt, mintha kétségbeesetten próbálna titkos üzenetekben segítséget kérni tőlük.

A két tinédzser megdöbbent, és azonnal tudták, hogy segíteniük kell a lánynak.

A két tinédzser

Hirdetés

Aron és Jamal azonnal rájöttek, hogy valami nincs rendben, amikor szemkontaktust létesítettek az autó hátsó ülésén ülő fiatal nővel. Miközben nézte őket, úgy tűnt, mintha motyogott volna magában, és azt lehetett leolvasni, hogy “segítsetek nekem.“ A lány egy pillanat múlva dörömbölni kezdett a hátsó ablakon. A két fiatalember megértette, hogy ez nem vicc. Azonnal tudták, hogy a lány életveszélyben van, és muszáj rajta segíteniük.

A srácok azonnal hívták a 911-et, miközben kilométereken át követték a gyanús autót. “Ó, Istenem, remélem, hogy a mögöttem lévő autó rendőr. Nem, nem az. Ó, Istenem” – mondja az egyik tinédzser a beszélgetés közben.

Nem haboztak

Egyértelmű volt, hogy ez egy emberrablás, és a gyanúsított sofőr hamarosan rájött, hogy követik. Megpróbálta lerázni a fiúkat, de nem sikerült neki.

Hirdetés

Néhány perccel később megjelentek a rendőrök, és azonnal megállították a gyanús járművet. Ahogy a tinédzserek is gyanították, kiderült, hogy a hátsó ülésen ülő 25 éves nőt elrabolták. A nő egy buliból tartott hazafelé, amikor betuszkolták őt a kocsiba.

A rendőrség letartóztatta a férfit, akit később börtönbüntetésre ítéltek. A nő végül épségben megmenekült, hála Aaron és Jamal gyors gondolkodásának és bátor viselkedésüknek.

Csodálatos, hogy vannak még ilyen fiatalok, akik önzetlenül képesek segíteni másokon. Jó látni, hogy az emberek még próbálnak egymáson segíteni.

via

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal is.

-19
admin