Három férfi kezdett verekedésbe, melynek során az egyikük letépte a pólóját és kiütött egy másik szórakozót a mediterrán üdülővárosban, Ayia Napában.
A verekedést egy helyi lakos rögzítette, aki elmondta, hogy a partizók verekedése mindennapos jelenség a ciprusi üdülővárosban.
Egy kicsit elborult az agya
A konfliktusról készült videón látszik, hogy az egyik férfi annyira feldühödött, hogy letépte pólóját, majd felpofozta a két másik férfit. Végül az egyiket eszméletlenre ütötte.
A férfi, aki a szemtanúk szerint „MMA harcos” volt, két fiatalemberrel vitatkozott, amikor a dolgok gyorsan elfajultak.
A felvételeken látszik, hogy a férfi, aki alacsonyabb, zömökebb testalkatú, mint a másik két férfi, nyugodt.
De egy hirtelen letépi magáról a pólóját, majd a duónak ront.
Sikerül egy-egy pofont bevinnie mindkettőjük arcába, majd az egyik férfira egy kiadós ütést mér.
Az ütés erejétől a fehér pólóba öltözött férfi eszméletlenül a földre rogy – az orrából láthatóan vér folyik.
Miután az egyik ellenfele mozgásképtelenné vált, a másik férfi felé fordul.
Látható, ahogy többször felemeli, és a földre csapja, miközben ütéseket mér a férfira.
A helyszínen lévő szemtanúk elmondták, hogy korábban látták a bunyóst, ahogy „irreális” ütéseket mért egy bokszzsákra.
A verekedést kamerával rögzítő helyi lakos nem kívánta magát megnevezni. De azt mondta, hogy bár a verekedések gyakoriak a szigeti üdülőhelyen, ez a mostani véglet volt.
„Általában csak egy rúgás és egy lökés. Nem egy dupla pofon és egy KO egy vadidegen által.”
A verekedésről készült videó már több mint 492 000 megtekintést, 5600 kedvelést és 12 100 megosztást ért el a Facebookon.
A ciprusi rendőrség közölte, hogy a verekedésben részt vevők egyike sem tett bejelentést az esetről, de tudomásuk van arról, hogy mi történt, és nyomozást indítottak.
Ugyanakkor a mai napig nem találtak olyan bizonyítékot vagy tanúvallomást, amely lehetővé tenné az érintett személyek azonosítását.