Egy újszülött szegény anyja 3000 dollárt talál, miután elsuttogott egy imát, amit a nagymamája tanított neki


0

Egy újszülött baba anyja nincstelenül találja magát, majd eszébe jut az ima, amit a nagymamája tanított neki gyerekkorában.

Hirdetés

Susan számára úgy tűnt, hogy az az élet, amelyről egykor álmodott lehetetlenné vált. Gazdag szeretője elhagyta őt, amint bejelentette terhességét. Tönkrement, egyedül maradt, és egy újszülött kislány édesanyja lett.

Munkája sem volt, és már évek óta nem beszélt családjával. A barátai eltűntek a szeretője pénzével együtt. Úgy tűnt, hogy Susannak nem volt kihez fordulnia.

Hirdetés

Susan elvitte a babáját a kórházba és a váróteremben összefutott a nagymamája egyik régi barátnőjével. Elfordult, remélve, hogy észrevétlen marad, de nem járt szerencsével.

“Susan?” – hallotta. “Susan Martin?”

Susan merev mosollyal az arcán fordult meg, karjában a kisbabáját szorongatva. “Mrs. Garton!” – mondta színlelt meglepetéssel. “Örülök, hogy látom!”

“Évek óta nem láttalak!” – kiáltott fel Mrs. Garton. “Kis csöppség voltál, mikor a hétvégéket a nagymamáddal töltötted…”

“Így van.” – mondta Susan. “Ön hogy van?”

“Jól, jól..” – mondta az asszony, és ezzel elhárította Susan udvarias kérdését. “Gyereked született? Csodálatos! Mikor házasodtál meg?”

Hirdetés

“Én… én nem.. Most, ha megbocsát…”

“Merre laksz?” – kérdezte Mrs. Garton. “Van egy csomó babaruhám az unokáimtól, amit biztosan tudnál használni. Szívesen neked adom!”

Az, hogy összefutott Mrs. Gartonnal, rengeteg emléket hozott fel Susan számára, kedves, meleg emlékeket a gyerekkorából. Az anyja gondatlan nő volt, akit jobban érdekelt a bulizás, mint a lánya.

Péntek délutánonként kitette Susant a nagymamájánál, Barbaránál, és csak hétfő reggel ment érte, hogy elvigye az iskolába.

Hirdetés

Susan imádta a hétvégéket. Barbara nagyival gyerek lehetett. Elkényeztették, játszottak vele, esti meséket olvastak neki, és puszival fektették az ágyba.

Vasárnaponként Barbara elvitte Susant a templomba, és ő imádta. Ott ült nagymamája mellett, hallgatta a zenét, és nézte az ólomüveg ablakokon beáramló fényt.

Megrángatta Barbara ingujját. “Az ott Isten?” – kérdezte, és az aranyszínű fényben táncoló aranyszínű motívumokra mutatott.

“Nem” – suttogta Barabara. “Isten láthatatlan, és csak a szívedben beszél.”

“De hogyan?” – kérdezte Susan. “Hogyan beszélhetek Istennel?”

Hirdetés

“Csendben, Susan” – sziszegte Barabara nagyi. “Majd megtanítalak egy imára, ha hazaértünk!”

Aznap délután Barbara és Susan egymás mellett térdeltek. Barbara elmondta egyszerű, szívből jövő imáját.

“Ezt mondom Istennek, za rémültnek és magányosnak érzem magam, Susan” – mondta Barbara. “Az Ő segítségét kérem, és Ő mindig válaszol nekem.”

“És mit mond?” – kérdezte Susan türelmetlenül.

Hirdetés

“Nem az számít, hogy mit mond, hanem az, hogy mit tesz” – mondta Barbara. “Amikor szükséged lesz rá, meglátod!”

Susan szeme megtelt könnyel. Sok-sok év telt el azóta, hogy félredobta gyermekkori hitét. “Bárcsak még mindig hinnék” – mondta magában. “Mert most biztosan szükségem van egy csodára!”

Éppen ekkor csöngettek be Susan ajtaján. Kinyitotta, és szemtől szemben találta magát a nagymamájával! “Nagyi!” – zihált. “Hogyan…?”

Barbara két nagy szatyrot tartott a magasba. “Mrs. Garton ezeket akarta neked adni, ezért azt mondtam, hogy látni akarom Susant és a dédunokámat, ezért megyek! És itt vagyok!”

“Nagyi–” – mondta Susan. “Sajnálom, hogy nem jelentkeztem… Az életem… ez…” – Susan sírni kezdett.

Barbara bölcs asszony volt. Letette a táskákat, és a karjába fonta az unokáját. “Semmi baj, drágám” – súgta. “Minden rendben lesz.”

“Mindent elrontottam, nagyi” – zokogott Susan. “Volt ez a férfi… Szerettem őt, és azt hittem, ő is szeretett engem… Most meg egyedül vagyok, egy kisbabával és pénz nélkül…”

“Csak nyugalom!” – mondta határozottan Barbara. “Emlékszel arra a különleges imára, amit akkor mondasz, amikor elveszett vagy és megijedtél? Csak mondd el, és megkapod a jutalmadat!”

“Igen” – suttogta Susan. “Vicces, épp erre gondoltam, amikor csengettek…”

“Add át a gondjaidat Istennek, Susan” – mondta Barbara. “Bízz benne. Én mindig bízom.”

Ekkor Susan kisbabája, Alma felébredt és sírni kezdett.

Barbara dédelgette Almát, és azt mondta Susannak, hogy szerencsés, hogy ilyen kedves babája van. Megígérte Susannak, hogy másnap visszajön.

De miután Barabara elment, Susan még magányosabbnak érezte magát. Egy hirtelen ötlettől vezérelve térdre ereszkedett Alma kiságya mellett, és szívéből elmondta Barbara különleges imáját.

Miután imádkozott, jobban érezte magát, ezért kinyitotta a Mrs. Garton által küldött babaruhákat tartalmazó zsákokat. Milyen szép dolgok! És alig viseltek valamit! A zsák alján Susan meglátott egy kis dobozt.

Felvette és kinyitotta. Belenézett a dobozba, és a szájához kapott. Tele volt pénzzel!

Susan remegő kézzel számolta meg. Háromezer dollár! Ki tudta fizetni a lakbért és rendezni a számláit, és még maradt is belőle.

Susan aznap este másodszor is letérdelt, és hálát adott a kapott segítségért. “Bocsáss meg nekem, Atyám” – suttogta. “Elfordultam Tőled, de Te még mindig szerető kezedben tartasz engem.”

Másnap Susan mesélt Barbarának a talált pénzről. “Ó, nagyi” – mondta. “Isten meghallgatta az imámat! Nem volt pénzem a lakbérre, vagy a tartozásaimra, és lett!”

“Hát persze” – mondta Barbara nyugodtan. “Isten nagyon gyors és gyakorlatias. Legalábbis én mindig is így gondoltam.”

“De én elfordultam tőle” – vallotta be Sasan. “Bűnös életet éltem, már nem hittem benne…”

Barbara elmosolyodott. “Ó, Istent nem érdekli.. Ő soha nem szűnt meg hinni benned!”

Susan eladta a lakását, és Barbarához költözött, munkát kapott, és elkezdett minden vasárnap templomba járni. Amikor a kis Alma már elég idős volt, megtanította neki a különleges imát arra az esetre, ha elveszettnek és rémültnek érezzük magunkat, és Isten segítségére lenne szüksége.

 

Mit tanulhatunk ebből a történetből?

  • Ha eltávolodunk Istentől, eltávolodunk a szeretettől. Susan olyan életmódot választott, amely a magányba és az elhagyatottságba vezette, amíg eszébe nem jutott Isten.
  • Nem számít, milyen messzire sodródtunk le az útjáról, Isten mindig visszafogad minket. Susan felfedezte, hogy Isten gyermekeinek egy egész közössége kész tárt karokkal fogadni őt.

 

Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.

Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.

via



Tetszett? Oszd meg a barátaiddal is.

0
admin