Egy idegen azt mondta a fiatal anyukának, hogy a fogyatékos lánya nem hasznos a társadalomnak, de ekkor olyat válaszolt vissza, amire biztosan örökké emlékezni fog


-2
Hirdetés

Dr. Alison Pearson, az oktatás, a jólét és a rugalmasság posztdoktori kutatója, és a 11 éves Isabel anyukája, aki 18-as triszómiában szenved.

Ez a ritka kromoszóma-rendellenesség, ami Edwards-szindrómának is neveznek, nem örökölhető és nem is gyógyítható.

A legtöbb Edwards-szindrómás csecsemő röviddel a születése után meghal, azonban a született csecsemők kis része, 100-ból körülbelül 13, megéli az első születésnapját.

Ritka betegségben szenved

Isabel késleltetett fejlődésű, nem tud beszélni, és éjjel-nappal gondozásra szorul.

Hirdetés

“Isabelnek számos nehézsége van, de egyedülálló és különleges fényt hoz a világra” – mondta Pearson. ” Egyszerűen sugárzik belőle az öröm, és mélységesen szeretetteljes mindazokkal, akikhez közel áll – valójában tízszer tovább tart bármit is csinálni, mert folyton meg kell állnunk ölelésre.”

“Neki van a legszebb lelke, és már azzal is boldogabbá teszi a napjainkat, hogy jelen van.”

Pearson a Twitteren osztotta meg egy idegen megdöbbentő megjegyzését, aki szerint Isabelnek nincs értéke, “mert soha nem fog dolgozni”.

Ezt írta a Twitteren: “Az év elején valaki azt mondta nekem, hogy a lányomnak nincs értéke, ‘mert soha nem fog dolgozni’. Nos, Mr Anonymous, mondom, hogy a pénznem, amit az érték megítélésére használ, nagyon rossz.”

Pearson a tweetjét egy imádnivaló képpel kísérte, ahol Isabel homokban játszik.

A tweetje mély hatást gyakorolt a Twitter-felhasználókra, akik az idegen kommentjét olvasva Isabel és az anyukája mellé álltak.

“Milyen durva és teljesen helytelen” – osztotta meg az egyik Twitter-felhasználó. “A lányod gyönyörű, vidám és igenis van értée. Több van az életben, mint munkásnak lenni. Milyen szomorú, hogy egyesek ezt nem látják”.

Hirdetés

Egy másik kommentelő azt írta: “Ki mondana ilyen aljas dolgokat?”.

Valaki más “mérgezőnek” nevezte az idegen megjegyzéseit, azt írva: “Attól tartok, hogy az ilyen nézeteket valló személy nem érti az “érték” definícióját, és az élete sokkal szegényebb tőle. Milyen szörnyű lehet ilyen mérgezőnek lenni.”

Más szülők is büszkén osztottak meg képeket saját fogyatékos gyermekeikről, az egyik apa azt írta: “A fogyatékos lányom beragyogja a szobát a mosolyával és a nevetésével… milyen értékes ez”.

Hirdetés

Alison a szeretet és támogatás áradatára reagálva egy újabb képet osztott meg Isabelről, és hozzátette, hogy a pozitív kommentek “visszaadják a hitemet az emberiségben.”.

Azt írta: “Ó, szavamra, köszönöm minden egyes embernek, aki lájkolta vagy megosztotta ezt a képet, és különösen azoknak, akik ilyen kedves kommenteket hagytak.”

“Egyáltalán nem tartottam lépést, de helyreállítottátok a hitemet az emberiségben”.

 

via

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal is.

-2
admin