Egy 5 éves kislányt elraboltak és egy kocsiba zártak, azonban két tinédzser ezt észrevette és azonnal cselekedtek


-9

Egy tinédzser fiú épp a barátjával szórakozott, mikor meghallotta, hogy a környéken elraboltak egy kislányt. Ő és a barátja ekkor biciklire pattantak, és üldözni kezdték az elrablót.

Hirdetés

Másokon segíteni valóban erény, különösen, ha ezt úgy tesszük, hogy senki sem kéri rá. Míg egy rendőrtőr elvárható, hogy kockára tegye az életét, hogy megmentsen egy veszélyben lévő személyt, képzeljünk el egy tinédzsert, aki ugyanezt teszi egy kisgyermekért.

Azonnal cselekedtek

A 15 éves Temar Boggs és barátja, Chris Garcia látszólag talán olyanok, mint a többi korabeli fiú, de amit a szomszédságukban élő kislányért tettek, az mindkettőjüket különlegessé teszi.

Hirdetés

Az 5 éves Jocelyn Rojas a pennsylvaniai Lancasterben az előkertben játszott, mikor valami váratlan dolog történt. A gyerek hirtelen eltűnt, családja és barátai megdöbbentek és megijedtek.

A hatóságok szerint a kislányt állítólag elrabolta és elcsalta egy ismeretlen férfi, aki felajánlotta, hogy vesz neki fagylaltot. A kislánynak két órán keresztül semmi nyoma nem volt, pedig a szomszédok és a rendőrség is szorgalmasan kutatta a környéket.

Boggs, aki a szokásos nyári napját töltötte, segített egy szomszédnak, majd a barátjával játszott, szintén hallott az eltűnt kislányról. Gondolkodás nélkül úgy döntött, hogy segít, ahogy csak tud.

Boggs diák volt és Rojasék szomszédja. Szerette a sportot, a barátaival való időtöltést, a gördeszkázást és a kerékpározást. Elmesélte, hogy miután megtudta a hírt, egy kis keresőcsapatot szervezett a barátaival, hogy megtalálják a lányt.

“Már régóta tekertem a biciklin, és volt egy érzés a gyomromban, hogy meg fogom találni a kislányt.”

Az elrabló személyleírását is közölték, aki feltehetően 50 és 70 év közötti férfi lehetett. Zöld nadrágot viselt piros-fehér csíkos inggel, és zöld cipővel. Enyhén sántított.

Hirdetés

A bátor tinédzser elmondta, hogy barátaival kerékpárral keresték az elrablót, és egy gyanús szedánt sikerült kiszúrniuk. Mikor benéztek az anyósülésre, megkönnyebbültek: megtalálták a kislányt. Boggs elárulta:

“Ezután körülbelül tíz-tizenöt percig üldöztük [az elrabló járművét], és azt hiszem, megijedt, és kiengedte a lányt a saroknál.”

Úgy tűnt, az elrabló rájött, hogy üldözik, ezért megállította az autót, és elengedte a gyereket. Boggs és barátja ezután hazavitték a kislányt, akinek családja ölelésekkel és hálálkodó szavakkal köszönte meg a két srác tettét.

Boggs elmondása szerint nem azért mentette meg a lányt, mert figyelemre vágyott; egyszerűen csak azért, hogy biztosítsa a túlélését és jövőjét. Rojas nagymamája, Tracey Clay is nagyra értékelte a fiatalember hősiességét:

Hirdetés

“Ő a mi hősünk. Úgy értem, nincsenek rá szavak.”

Amit Boggs és barátja tett az nemcsak bátor és hősies, hanem önzetlen is. Történetük egészen fenomenális és szívmelengető. Nem minden hős visel köpenyt!

via


Tetszett? Oszd meg a barátaiddal is.

-9
admin