Claudia Martinez kislánykora óta arról álmodott, hogy orvos lesz.
Álmai azonban elérhetetlennek tűntek, amikor a Houstoni Egyetem főiskolai hallgatójaként megsemmisítő csapás érte. Az egész akkor kezdődött, mikor fejfájást, majd eszméletvesztést tapasztalt. Végül egy chiari-malformáció nevű betegséget diagnosztizáltak nála, ami a gerincvelőbe nyúló agyszövetet jelenti. Egyes esetekben bénulást okozhat.
„Amikor megkaptam a diagnózist, elküldtek egy idegsebészhez” – mondta Martinez. ” Azt mondta, hogy minél hamarabb agyműtétre van szükségem. Ha nem, akkor nyaktól lefelé lebénulok. Így egy héten belül átestem az első agyműtétemen.”
El lehet képzelni, mekkora lelki erőre van szükség ahhoz, hogy egy ilyen diagnózis ellenére is pozitív maradjon az ember. Martinez azonban bőségesen rendelkezett ezzel. Elvégezte a főiskolát, majd az UTHealth McGovern Medical Schoolba járt.
„Az első diagnózis óta hat nagyobb agyműtéten estem át” – mondta.
„Azt hittem, csak egy műtétem lesz. Tudtam, hogy az életem egy kicsit más lesz, de azt gondoltam, hogy ezt a műtétet elvégzem, és továbbmegyek az orvosira. És ez lesz a történetem vége. De ennek épp az ellenkezője történt.”
Mind közül az utolsó műtétje – 2017 februárjában – bizonyult a legijesztőbbnek. Martinez stroke-ot kapott.
„Újra kellett tanulnom, hogyan csináljak abszolút mindent” – mondta Martinez. „Anyukámnak kellett lezuhanyoznia, felöltöztetnie.”
A fékezhetetlen bátorságról tanúbizonyságot téve azonban Martinez soha nem hagyta abba, hogy azt csinálja, amit csinálni akart. A TIRR Memorial Hermann Rehab Kórházban terápián vett részt, és több hónapon keresztül egy Exoskeleton segítségével tanult meg újra járni. Ez a hihetetlen fiatal nő most az utolsó évét tölti az UTHealth-en, és jövőre fog diplomázni!
Nézze meg Martinez történetét az alábbi videóban:
Micsoda hihetetlen fiatal lány. Martinez mindannyiunk számára inspiráció lehet!
Oszd meg ezt a cikket, ha egyetértesz azzal, hogy Martinez dicséretet érdemel erejéért és elszántságáért. Semmi sem állíthatja meg az álmai megvalósításában!