Az ifjú pár épp a menyasszonyi táncot kezdte, de ekkor olyan dolog történt, hogy a menyasszonyt azonnal kórházba kellett szállítani


-1
Hirdetés

Mentőautó fényei villantak a napon, aminek egy lenyűgözőnek és örömtelinek kellett volna lennie. A sérült menyasszonyt kórházba kellett szállítani az esküvője napján.

A romantikában bővelkedett vőlegény, a 32 éves Paul Richter és újdonsült felesége, a 34 éves Julie Benn élvezték az első táncot. Hirtelen egy vészhelyzet rövidre zárta a szerelmes hangulatot, és a menyasszony kórházba került.

Paul nővére, Liz a TikTok-on osztotta meg a szerencsétlen jelenetet. A videó mesésen indult, hiszen a háttérben a Kreepa “Oh No” című száma szólt, majd egy felvétel a párról, amint az oltárnál csókolóznak.

Hirdetés

Az örömteli hangulat folytatódott, mikor videó átváltott a pár édes első közös táncára.

Hirtelen a másodperc töredéke alatt a menyasszony kissé kezdett esni. A pillanatot nehéz nézni, hiszen Benn furcsa eséséből nyilvánvaló, hogy valami kínzóan fájdalmas dolog történt.

Benn, aki nyilvánvalóan érezte, hogy baj van, ugrálni kezdett, és segítséget kért, miközben Paul a feleségébe kapaszkodott, hogy segítsen állva maradni. A vőlegény utólag kifejezte:

“Nem tudom megnézni az erről készült videót”.

A poszt ezután átváltott egy klipre, amelyben egy hordágyon a mentőautóhoz tolják a menyasszonyt. Ezután azt mutatta, ahogy a menyasszonyt a kórházban van, még mindig a menyasszonyi ruhájában.

Hirdetés

Liz több képet is megosztott; az egyiken mintha egy nővér és a friss házas testvére mosolyogna együtt Bennel, aki egy kórházi ágyon feküdt. Egy másik képen a menyasszony begipszelt lába látható.

Ugyanakkor befejezték a különleges napot! Elszántak voltak, és miután az újdonsült feleség nagy mennyiségű fájdalomcsillapított kapott a pár visszatért a fogadásra.

@liz_richter She will be ok in 4-6 weeks 👀 #fyp #buffering #weddingtiktok #GossipGirlHere #weddingday #weddingvibes #loveyou #weddingdress #ohno #trending ♬ Oh No – Kreepa

A videó kommentszekciójában sokan izgatottan beszéltek arról, hogy különböző hírcsatornákon is látták a dolgot, az egyikük így fogalmazott:

“Hé, benne vagy a hírekben Ausztráliában 😂”.

Mindent egybevetve, a rendkívül népszerű poszthoz körülbelül 50 komment érkezett, és alig 150 lájkot kapott. A poszt leírása szerint a menyasszony körülbelül 6 hét alatt gyógyulna meg teljesen.

Hirdetés

via


Tetszett? Oszd meg a barátaiddal is.

-1
admin