Egy apa úgy dönt, hogy átnézi tizenéves lánya hátizsákját, miután az iskola igazgatója felhívta, hogy a lány nem jár az órákra. Meglepetésére egy csomó készpénzt talált benne…
Michael épp hazafelé tartott a munkából, mikor hívást kapott. “Halló, itt Michael. Miben segíthetek?” – kérdezte.
“Üdvözlöm, uram. Itt Mrs. Watson a gimnáziumból. Azért hívtam, hogy megkérdezzem mi van Deborah-val. Jól van?” – kérdezte tőle.
“A lányom jól volt, mikor ma elindult az iskolába. Történt valami?” – mondta, aggódva, hogy Deborah jól van-e.
“Uram, Deborah egész héten nem jött iskolába. Csütörtök van, és még mindig nem jelent meg. Ezért akartam megkérdezni, hogy esetleg beteg-e” – árulta el Mrs. Watson.
Michael megdöbbent, mert minden nap Deborah-val reggelizett, mielőtt munkába indult. Még azt is megkérdezte tőle, hogyan ment az iskola, és ő mindig azt válaszolta, hogy minden jól megy.
Michael hazasietett, hogy beszéljen a lányával. Bement a szobájába, de lánya nem volt otthon.
Nyomokat keresve arra, hogy miért hiányzik a lánya az iskolából, Michael átkutatta a szobáját. Az ágy alá pillantva meglepődve látta meg a lány kedvenc hátizsákját – benne készpénzkötegekkel.
“Mit csinál?!” – gondolta magában, és ideges volt, vajon milyen bajba keverte magát lánya.
A legrosszabb lehetőségek mindegyike foglalkoztatta Michaelt, miközben Deborah-ára várt. Mikor hazaért, Michael a verandánál várta őt. “Hol voltál?” – kérdezte.
“Sajnálom, apa” – válaszolta Deborah. “Elakadtam a könyvtárban” – hazudta.
Ekkor Michael már kezdett türelmetlenkedni, és válaszokat akart. Dühítette, hogy a lány hazudik neki, de tudta, hogy ha túlságosan erőlteti, a lány tovább fog hazudni neki. Ehelyett úgy döntött, hogy másnap követni fogja őt.
Mikor együtt reggeliztek, Michael úgy tett, mintha elhinné, hogy Deborah a szokásos módon ment iskolába. Mielőtt aznap elment, azt mondta neki, hogy “legyen szép napja”.
Michael követte Deboraht, aki ahelyett, hogy balra fordult volna, hogy az iskolába menjen, jobbra vette az irányt. Később megállt az utcán, majd egy sapkát tett a földre, és kivette a hegedűjét a tokjából.
“Miért hegedül?” kérdezte Michael magától. Mielőtt odaléphetett volna hozzá, két rendőr jelent meg az utcán, és odasétáltak Deborah-hoz.
“Van előadói engedélye?” – kérdezték a rendőrök. Deborah szeme tágra nyílt, és felkapta a földről a holmiját, majd félelmében elfutott.
Futás közben beleütközött az apja mellkasába. Mikor felnézett, Deborah szemében egyszerre látszódott a megkönnyebbülés és a félelem. “Apa!” – kiáltotta, és szorosan átölelte.
“Deborah” – vigasztalta a férfi, és amint megnyugodott, megkérdezte tőle: “Mit csináltál az utcán?”
Deborah bocsánatot kért az apjától, amiért hazudott,. “Csak segíteni próbálok, apa” – kezdte. “A barátaimmal pénzt gyűjtünk az egyik osztálytársunknak, akinek gerincműtétre van szüksége” – árulta el végül.
“Szóval te és az osztálytársaid emiatt hiányoztatok az iskolából?” kérdezte Michael. “Miért nem iskola után csináltátok?”
“A gerincműtét drága dolog, apa. Minden időre szükségünk van, hogy pénzt keressünk rá. Minél hamarabb összegyűjtjük a pénzt, annál hamarabb mehetünk vissza az iskolába” – magyarázta Deborah.
Michael megrázta a fejét. “Vissza kell menned az iskolába, édesem. Több módja is van annak, hogy pénzt gyűjts a barátodnak” – mondta szigorúan. Mielőtt a lány ellenkezhetett volna, Michael elindult.
Deborah figyelte, ahogy az apja odalép a rendőrökhöz. “Apa, mit csinálsz?” – kérdezte, miközben próbálta utolérni.
“Ne bírságolják meg a gyerekeket, biztos urak” – mondta Michael. “Csak pénzt akartak gyűjteni egy barátjuknak, aki egy komoly műtét előtt áll” – magyarázta. “Michael vagyok, ennek a fiatal hölgynek az apja” – mondta, és rámutatott Deborah-ra, aki a háta mögé bújt.
A rendőrök úgy döntöttek, hogy figyelmeztetéssel elengedik a gyerekeket. Michael odaadta a névjegykártyáját az egyik rendőrnek, és azt mondta, hogy jelentkezni fog.
Mikor Michael és Deborah hazaértek, a férfi megkérte a lányát, hogy a következő hétfőn menjen iskolába. “Kérlek, Deborah. A tanáraid megbuktathatnak, ha továbbra is hiányozni fogsz az órákról. Jövő héten magam viszlek el az iskolába, rendben?” – mondta.
Deborah bólintott, tudta, hogy az apja csak a legjobbat akarja neki.
A következő héten, miközben Deborah és az osztálytársai az első órán voltak, Michael és ugyanaz a két rendőr, aki szembesítette őt, belépett az osztályterembe. A diákok elárulták, hogy egy közösségi jótékonysági koncertet szerveztek az iskolában a műtétre szoruló osztálytársuk számára.
“Az adománygyűjtő koncert most szombaton és vasárnap lesz” – jelentette be a tanár. “A jegyeket darabonként negyven dollárért áruljuk majd, és mindannyian felfogtok fellépni. Készen álltok?” – kérdezte az osztályától.
Az osztály lelkesen ujjongott, elszántak voltak, hogy sikerre vigyék a koncertet. A szüneteket gyakorlással töltötték, és megígérték, hogy fejenként legalább tizenöt jegyet fognak eladni. Más osztályoktól is segítséget kértek, hogy még több jegyet tudjanak eladni.
Péntekre az osztály annyi jegyet adott el, hogy az egész előadóterem megtelt, és néhányan úgy döntöttek, hogy negyven dollárnál többet is adományoznak. Összesen 21.000 dollárt sikerült összegyűjteniük, ami elég volt arra, hogy fedezzék osztálytársuk műtétjének költségeit.
Amikor az osztály átadta a pénzt osztálytársuk szüleinek, elárulták, hogy a fiú már néhány hete készen állt a műtétre, és csak a pénzért imádkoztak, hogy kifizethessék, hiszen a vizsgálatok már megvoltak.
“Nem tudom eléggé megköszönni” – sírt az édesanyja. “Ti mindannyian angyalok vagytok. Nektek köszönhetően a fiam újra egészséges lesz. Nagyon köszönöm!” – mondta, és megölelt minden egyes diákot, aki eljött, hogy átadja a pénzt.
A műtét napján Michaelnek a kórházból hazafelé menet kellett elhoznia a lányát. Ahogy elhagyták az épületet, széles mosoly ült ki az arcára. “Az osztálytársunknat megműtötték, apa! Hamarosan felépül!”
“Ez nagyszerű!” – mondta, és kinyitotta neki a kocsi ajtaját.
Mikor Deborah beszállt, az első dolga az volt, hogy bocsánatot kérjen. “Sajnálom, hogy aggódtál, apa. Csak azt tettem, amit helyesnek tartottam” – magyarázta.
Michael bólintott, és egy puszit nyomott a homlokára. “Ne aggódj emiatt, Deborah. Nagyszerű barát vagy, és ezért nagyon büszke vagyok rád”.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Légy őszinte a szüleiddel, és ne hazudj nekik; ők csak a legjobbat akarják neked. Őszintének lenni nem csak helyes, de előnyökkel is járhat, hiszen segíthetnek neked, bármilyen megpróbáltatáson is mész keresztül.
- Az igazi barátság nem ismer határokat. Deborah és osztálytársai hajlandóak voltak feláldozni néhány hiányzást az iskolában, hogy segítsenek a barátjukon. Végül segítettek neki összegyűjteni elég pénzt a műtétjére, ami azt jelentette, hogy a gyógyulás után vissza tudott menni az iskolába is.
Oszd meg ezt a történetet barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket olvasóink mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi szerkesztő írta. Bármilyen hasonlóság a tényleges nevekkel vagy helyszínekkel pusztán véletlen egybeesés. Minden kép kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
