Egy férfi egy életen kerresztül kereste a fiát, akit az anyja titokban örökbe adott úgy, hogy ne lehessen kideríteni, hogy hol van. Ezt az apa nem bírta feldolgozni, így 46 évig kereste, de most újra találkoztak.
Az angliai West Midlandsből származó Andy McNicol imádja a gyerekeket. Feleségének, Hazelnek segített felnevelni három gyermekét, és úgy kezelte őket, mintha a saját gyerekei lennének. Ráadásul van még két gyermeke egy korábbi házasságából, és hét gyermeket nevelt a jelenlegi feleségével. Imádta a gyerekeket, és az összes gyeremekét a szívébe zárva tartja, de azonban van egy gyerek, akit a születésénél elvettek tőle, és azóta nem látta. Ezt az újszülöttet több mint 40 évvel ezelőtt búcsú nélkül kellett elengednie.
Ez az 1970-ben született újszülött fiú McNicol biológiai fia volt, akit születéskor azonnal elvettek tőle.
Nem tudta, hogy ki a fia
„I felt so helpless…saddest day of my life without a doubt.” – Andy #longlostfamily pic.twitter.com/hCvTsh7fAa
— Long Lost Family (@longlostfamily) August 2, 2017
Az általa teherbe ejtett nő, az akkor 22 éves Brenda családja megtiltotta neki, hogy lássa a gyermeket. A két szerelmespár házasságon kívül fogantatta gyermeküket, amit abban az időben keményen elitéltek. Ráadásul McNicol, aki akkor 27 éves volt, külön élt előző feleségétől, és még mindig nem vált el, ami azt jelenti, hogy nem tudta volna feleségül venni Brendát, és nevelni vele a gyeremeket.
Titokban adták örökbe
Andy has never given up hope to find his son: „I didn’t leave you, you were given away son.” – Andy #longlostfamily pic.twitter.com/e6UVmaebmO
— Long Lost Family (@longlostfamily) August 2, 2017
A család azonnal megtiltotta neki, hogy találkozzon a gyerekkel. Gyakorlatilag nem volt kapcsolata vagy beleszólása a fia életébe. A neve nem került fel a születési anyakönyvi kivonatra. Az apa a papírokba ismeretlenül volt beírva, ezért is jogilag nem szólhatott közbe olyan gyorsan. A család úgy döntött, hogy örökbe adja a gyereket, és minden információt eltöröl. Akkoriban ez elég egyszerű volt. McNicolnak még azt sem engedték, hogy a kezében tartsa a fiát, mielőtt elvitték volna.
„Just knowing that he wanted to be a father makes a big difference.” – John pic.twitter.com/k7lY3kzfpQ
— Long Lost Family (@longlostfamily) August 2, 2017
Ez az örökbefogadás teljesen összetörte az apát. Leendő felesége, Hazel arról beszélt, mennyit szenvedett a férje.
Évtizedek teltek el, míg végül 2016-ban sikerült bejelentkezniük a ITV „Long Lost Family” című műsorba. A televíziós műsor csapatának sikerült megtalálni a fiát, John Mundyt, aki Ausztráliába költözött.
A televíziós műsornak sikerült összehoznia őket. Amikor McNicol és biológiai fia szemtől szembe kerültek, az apuka azonnal megölelte gyermekét. Az érzelmekez érezni lehetett a levegőben. Sőt, még képernyőn keresztül is.
Most a duó hetente egyszer beszél telefonon, és bepótolják az összes olyan apa-fia beszélgetést, amelyről esetleg lemaradtak.