Egy tinédzser fiú kiakadt a családjára, mert megzavarták, mikor játszani akart a barátjával. Váratlanul a barátja olyat mondott neki, ami összetörte a szívét, ezért bocsánatot kért, de lehet, hogy már késő volt?
„Chris! Gyere vacsorázni!” – hallotta édesanyja reszelős hangját, amint hálaadásnapi vacsorára hívja. Megforgatta a szemét, és a játékra koncentrált, amíg meg nem hallotta barátját, Garyt a fejhallgatón keresztül.
„Hé, haver! Megértem, ha menned kell” – mondta Gary.
„Szó sem lehet róla. Játsszunk tovább!” – visszautasította, és izgatottan nyomkodta a gombokat a kontrollerén.
A játékát azonban félbeszakította az anyja, Suzanne, aki berontott a szobájába.
„Már tíz perce kiabálok neked. Azonnal gyere vacsorázni, különben nem hagyunk neked semmit” – mondta, kezét a csípőjére téve.
„Mindegy, majd később eszem!” – gúnyolódott Chris, és még csak oda sem fordult, hogy ránézzen.
„Komolyan? Chris, hálaadás van. Kapcsold ki azt a játékot, és figyelj” – mondta Suzanne, de fia nem törődött vele, ezért kikapta kezéből a kontrollert.
„ANYA!” – kiabálta a fiú.
„Most azonnal menj le! Ezt az időt a családdal kell tölteni! Tudod, hogy nem leszünk itt örökké. Nagymama is öregszik, és ő is szívesen látna téged. Az unokatestvéreid is itt vannak, és még senki sem látott téged. Ez egyszerűen bunkóság, Chris!” – mondta Suzanne szigorú hangon.
„Azt hiszed, hogy egy egész vacsorát akarok azzal a sok emberrel tölteni, akik arról beszélnek, hogy mindannyian mennyire hálásak vagyunk az életünkért, meg miegymás? Ez egy rémálom!” – Chris a homlokát ráncolva nézett az anyjára. Felkapta a fejhallgatóját, és a padlóra dobta.
„Chris!” – Suzanne már kiabált.
„Elmegyek Garyhez, hogy nyugodtan játszhassak tovább!” – mondta, és felkapta a kabátját az ágyról.
Lerobogott a lépcsőn, és figyelmen kívül hagyta családja hívását és üdvözlését.
„Chris, hová az isten szerelmére mész?” – kérdezte az apja, Max. De Chris nem törődött vele, felvette a cipőjét és az ajtót becsapva eltűnt.
Elérte Gary házát, és egész éjjel játszottak. Gary pizzát rendelt nekik, mert a nagynénjénél lakott, aki nővér volt a helyi kórházban, és nem tudta kivenni a műszakot hálaadáskor. Gary nem bánta, mert a nő nem volt éppen a leggondoskodóbb ember, és nem is főzött jól. Ráadásul csak ketten voltak.
„Hé, biztos, hogy nem akarsz hazamenni? Fogadok, hogy anyukád tett félre neked vacsorát, és remekül főz. Kóstoltam a sütivásáron a süteményeit, és bombajó volt!” – javasolta Gary.
„Nem, haver. A pizza jobban hangzik, és inkább itt töltöm az időt, mint a zsémbes anyámmal, apámmal és a nagymamámmal. Ami még rosszabb, a nagynénémnek minden a családról, a babákról meg mindenről szól. Hülyeség” – rázta meg a fejét Chris, és folytatta a játékot, észre sem véve, hogy a barátja rosszallóan ráncolja a homlokát.
***
Karácsony idő a vártnál hamarabb érkezett el. Sajnos Gary konzolja valami furcsa okból elromlott, és elvitte megjavíttatni. Ez egyben azt jelentette, hogy Chrisnek nem volt barátja, akivel játszhatott volna. Így kénytelen volt meghívni őt karácsonykor.
„Figyelmeztetlek. Az anyám nyaggatni fog, meg minden. Szóval, csak ne törődj vele, és minden rendben lesz” – mondta Chris, mikor megérkeztek a házhoz.
Gary csak megvonta a vállát, mivel többször is járt már náluk, és Chris anyja mindig kedves volt.
„Sziasztok, srácok! Gary, örülök, hogy eljöttél. Csinálhattok velem mézeskalács sütiket. Jó móka?” – javasolta Suzanne, mikor a fiúk beléptek.
Tipikus karácsony volt a városukban, és a mézeskalács sütik ötlete fantasztikusan hangzott Gary számára, aki már évek óta nem töltötte az ünnepeket családjával. Elmosolyodott, és épp igent akart mondani, de Chris megszólalt.
„Szó sem lehet róla, anya. Nem sütni jöttünk. Mondtam, hogy Gary azért jött ide, hogy játsszon. Menjünk!” – mondta Chris. Gary sajnálta, hogy nem tudta megmondani a barátjának, hogy sütni akar.
Mégiscsak furcsa lenne, nem? gondolta, és felmentek az emeletre. Leültek, elindították a játékot, és órákig ott ültek. Gary azonban még mindig boldog volt. A házat lassan átjárta a sütőben lévő sütik illata, ami fantasztikus volt.
Néhány órával később Max bekopogott és belépett.
„Sziasztok! Arra gondoltam, hogy lenne-e kedvetek szánkózni?” – kérdezte Chris apja.
Gary szemei felcsillantak az örömtől, és bólintott, de Chris mogorván megrázta a fejét. „Apa! Mondtam, hogy egész nap játszani fogunk. Ki akar kimenni, elázni, és úgy játszani, mint a kisgyerekek? Ugye, Gary?” – ránézett barátja, de Gary csak a vállát vonogatta.
„Chris, a világ legszebb időszakáról maradsz le. A testvéreimmel állandóan szánkózni jártunk, és ezek az egyik legjobb emlékeink” – tette hozzá Max.
„Nemet mondtunk, apa! Jézusom, de ciki vagy!” – és a képernyő felé fordult.
Garynek fogalma sem volt, hogy a barátja miért beszél így a szüleivel. Nem nyaggatták őket, annak ellenére, hogy órák óta a szobában kuporogtak. Mindketten hihetetlenül kedvesek voltak, bár Chris úgy beszélt velük, mint a szeméttel, és ezt nem tudta elhinni.
Chris szavaira azonban Max elkomorult. „Egész életed hátralévő részét a gép előtt fogod tölteni? Nekem megfelel. De elidegeníted magad ettől a családtól, és még a barátaid előtt is senkiként kezelsz minket. Anyád és én csak kedvesek vagyunk, de te csak duzzogsz” – kezdte Max, de Chris nagyot sóhajtott, félbeszakítva apját.
„Ó, Istenem! Kímélj meg kioktatástól a családról meg miegymásról. Engem nem érdekel. Abban a pillanatban, hogy betöltöm a tizennyolcat, lelépek!” – mondta Chris gúnyosan.
Gary végig csendben maradt a szóváltás alatt, de úgy tűnt, barátja apjának elege lett. „Tudod mit? Elviszem azt a PlayStationt! Tizennyolc évesen elmehetsz, és azt csinálsz, amit akarsz, de te most kimész ebből a szobából, és segítesz anyádnak kitakarítani a konyhát! Nem beszélhetsz így velem! Az apád vagyok! Megérdemlem a tiszteletedet!”
Chris a falhoz vágta a kontrollerét, és Gary meglepődött, hogy nem tört el..
„Hová mész? Nem hagyod el ezt a házat!” – kiabált Max, de Chris egyre gyorsabban ment lefelé, az ajtó felé.
Gary csak lassan követte, és felvette a cipőjét és a kabátját.
„Mi folyik itt?” – kérdezte édesanyja, miközben férjére és fiára nézett.
„Elmegyek, mert apa azt mondta, hogy el kell hagynunk a szobát. De ez nem jelenti azt, hogy játszanunk kell a hóban. Menjünk, Gary” – felelte Chris dühösen, és kimentek.
***
Gary mondani akart valamit, de percekig azt kellett hallgatnia, ahogy Chris a szüleiről szónokol. Bár Chris a barátja volt, Gary nem értette, honnan ez a sok düh.
„El tudod hinni?!” – kérdezte Chris, végre elhallgatva, és Gary véleményét, de leginkább egyetértését kereste.
„Hát” – sóhajtott fel Gary. „Igazából, Chris. Nem értelek téged.”
„Enegem?” – kérdezte a barátja megdöbbenve.
„Igen. A szüleid kedvesek. Anyukád szó szerint csak megkérdezte, hogy van-e kedved sütit sütni vele. Te pedig úgy viselkedtél, mintha arra kérne, hogy mondj le a vesédről.”
„Én… hát, nem is tudom” – mondta Chris tanácstalanul.
„És akkor az apád megkérdezi, hogy akarsz-e szánkózni. Ember, azt hittem, álmodom. A szüleid felajánlanak neked egy karácsonyi üdvözlőlap-szerű életet, te meg csak kiabálsz velük. Az a legrosszabb… hogy alig haragszanak. Én nem mernék így beszélni a nagynénémmel. Ő sem rossz, de sokkal szigorúbb, mert nem sok ideje van rám” – magyarázta Gary, és próbálta jobb belátásra bírni a barátját.
„Bárcsak én is úgy élhetnék, mint te. Mindig egyedül. Ez az álmom!” – Chris kezdte elveszíteni a türelmét.
„Ölni tudnék azért, hogy olyan életed legyen, mint neked. A szüleiddel és az egész családoddal, akik összegyűlnek karácsonykor és hálaadáskor” – emelkedett fel Gary hangja. „A szüleim meghaltak, mikor nyolcéves voltam, haver! Ez azt jelenti, hogy elég idős voltam ahhoz, hogy emlékezzek, milyen nagyszerűek voltak az ünnepeink. Anyukám nem sütött mézeskalácsot, de a valaha volt legjobb pitét csinálta. Apukám nem nagyon szerette a havat, de imádott velem ülni, és mesélni nekem az összes könyvből, amit olvasott.”
Chris csendben maradt, mert a barátja még nem fejezte be.
„Meghaltak, mielőtt igazán értékelni tudtam volna azt, amijük volt, de tudom, hogy szerettek velem időt tölteni, és néha a nagynénénk is eljött. A mi családunk kicsi és egyszerű volt, nem volt sok mindenünk, de mindenünk megvolt, és egy nap mindez eltűnt. A nagynénémnél kellett élnem, aki mindig túl elfoglalt, és a világjárvány után ez még rosszabb lett. Állandóan egyedül vagyok! Ölni tudtam volna azért, hogy a te hálaadásodat ünnepelhessem, ölni, hogy sütit süthessek, ölni, hogy apáddal játszhassak a hóban. Te csak kiabáltál, szemétként bántál velük, és úgy viselkedtél, mintha ők lennének a legrosszabb dolog, ami valaha is történt veled!” Gary vörös arccal és nedves szemmel fejezte be a szónoklatát, de nem engedte, hogy a barátja lássa a fájdalmát.
Chris teljesen megdermedt. A szeme ide-oda cikázott, nem tudott a barátjára nézni. Zsebébe tette a kezét, és halkan azt mondta: „Nem tudtam, hogy így érzel. Úgy értem… tudom, hogy a szüleid meghaltak, de én… nem tudtam, hogy így viselkedtem a szüleimmel. Nem vettem észre.”
„Hát, most már tudod. Menj haza és kérj bocsánatot, vagy felejtsd el, hogy a barátom vagy. Nem bírom tovább a viselkedésedet” – rázta fejét Gary, és elsétált.
Chris figyelte, ahogy barátja sziluettje elhalványul, és addig fagyoskodott, amíg újra havazni nem kezdett, ezért úgy döntött, hazamegy.
Meglepő módon senki sem volt ott.
„Anya! Anya!” – kiabálta, de nem kapott választ. Hirtelen megcsörrent a telefon, és felvette. Az édesanyja volt az, olyan hírekkel, amitől majdnem megállt a szíve.
„Chris, apád összeesett, mikor elmentél. Hívnom kellett a 911-et, és el kellett jönnöm vele a mentővel. Nem vitted el a telefonodat! A kórházban vagyunk. Van otthon pénz, hogy hívj egy Ubert, és gyere ide… mármint ha akarsz…” – mondta Suzanne, és letette.
Chris lehunyta a szemét. Az anyja azt hitte, nem akar ott lenni az apja mellett a kórházban. És rájött, hogy Garynek igaza volt. Úgy bánt a szüleivel, mint a szeméttel, miért akarnák őt a közelükben tudni? De felkapta a telefonját, hívott egy taxit, és a kórházba sietett.
Szerencsére nem volt semmi komoly. Az apja összeesett a stressztől, Suzanne és Chris pedig megkönnyebbülten felsóhajtott. Maxet másnap hazaengedték, és úgy tűnt teljesen egészséges.
Mikor hazaértek, Chris odaszaladt az apjához, átölelte a derekát, és kisírta a szemét. Suzanne szeme azonnal könnybe lábadt a jelenet láttán. Közelebb lépett, és csatlakozott hozzájuk.
„Nagyon sajnálom, anya. Nagyon sajnálom, apa. Nagyon sajnálom! Süssünk sütit és menjünk szánkózni? Lehetne még egy karácsonyi vacsora? Kérlek, mindent megteszek. Annyira sajnálom.. Örülök, hogy mindketten jól vagytok. Jó fiú leszek. Ígérem!”
„Persze, mindezt megtehetjük, fiam” – mondta Max, bólogatva, és ellenállt a sírásnak.
Suzanne mindannyiuknak szendvicset készített vacsorára. Beszélgetni kezdtek, és Chris megnyílt a szüleinek arról, amit Gary mondott.
„Nem ígérhetem, hogy nem leszek szeszélyes, de nagyon sajnálom. Jobban fogom csinálni” – fejezte be, miközben az ételét majszolta, Suzanne pedig megfogta a férje kezét.
„Megbocsátunk neked, drágám. Tervezzük meg, mit szeretnénk csinálni az idei második karácsonyunkon. Meghívjuk a családot?” – tette hozzá, témát váltva, hogy oldja a hangulatot.
Mindent megbeszéltek, és Chris azt javasolta, hogy hívják meg Garyt és a nagynénjét is.
Két nap múlva megbeszélték a vacsorát, és a család is megérkezett, valamint Gary és nagynénje, Fiona is. Chris egész nap segített az anyjának főzni és takarítani!
Vacsora után mindannyian kimentek és nevetgélve hóembert építettek, valaki pedig hógolyócsatába kezdett. Chris elmosolyodott, amikor Gary az egyiket egyenesen az arcába dobta. Hosszú idő óta ez volt a legjobb időtöltése.
A konzol ehhez képest semmi. Bár remélem, apám visszaadja neki – gondolta Chris.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
- Soha nem tudhatod, mi történhet, ezért ne pazarold az idődet, amikor a szeretteiddel is töltheted. Chris utált a családja közelében lenni, amíg a barátja fel nem ébresztette.
- Életed legszebb emlékei nem a képernyő előtt lesznek. Bár a videojátékok csodálatosak lehetnek, bánni fogod, hogy nem osztod be jobban az idődet.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
