Egy háromgyermekes kaliforniai nő fantasztikus ötletnek tartotta, hogy terhességét titokban tartsa tengerészgyalogos férje előtt. A férfi reakciója elég érdekes volt.
Míg Chris, a tengerésztiszt a tengeren szolgálta hazáját, felesége, Natasha Daugherty otthon volt, és három gyermekükről gondoskodott. 2 munkahelyen dolgozott. A negyedik gyerekkel való terhességét, azonban elég jól eltitkolta a férjétől. Miután Chris visszatért, a várandós anyuka nagy meglepetéssel köszöntötte őt – egy 8 hónapos terhességgel, és a reakciója elképesztő volt. Chris-t a koreai-félszigetre küldték, ahol több, mint 6 hónapot töltött.
Elgondolkodott azon, hogy lehet a férje soha nem tér haza, és rosszul érezné magát abban a udatban, hogy talán soha nem fogja látni a gyermekét.
Egy tengerészgyalogos komoly küldetésekben vesz részt
2017 júniusában az egész család összegyűlt, hogy üdvözölje a hazatérő tengerészgyalogost. Miközben a gyerekek izgatottan rohantak, hogy megölelhessék az apjukat, Natasha aggódva állt, kezében egy plakáttal, amelyen az állt: „Isten hozott itthon BABY DADDY”. Chris nem értette, hogy mi is történik éppen, amíg a nő le nem engedte a táblát a hasa elől.
A férfi megkérdezte: Ez igaz? Választ sem várva, megbökte a hasát, és megkapta a szükséges megerősítést. A CBS tudósítójának adott interjú során a tengerésztiszt elmagyarázta, hogy abban a pillanatban azt hitte, hogy ez egy átverés, és nem hitte el, hogy tényleg terhes a felesége.
Meglepte őt
A várandós anyuka elárulta, hogy a titkolózásnak ára volt. Sosem tudtak rendesen kamrával beszélgetni. Ha néha-néha erre került sor, a nő mindíg eltakarta a testét.
Natasha hozzátette, hogy némi kihívást jelentett, hogy 4 éves kislánya is titokban tudja tartani. lmondása szerint a kis hölgy egy fecsegő gép. Gyakran előfordult, hogy a kismama azt mondta a férjének, hogy meghízott.
Bár Natasha és Chris mindig is beszélt arról, hogy negyedik gyereket is szeretnének, azonban még nem gondolták túl komolyan. A kaliforniai anyuka napokkal férje bevetése után fedezte fel, hogy terhes. A nő megvárta a férjét, hogy együtt tudják meg, milyen nemű lesz a gyermekük. Miután a férfi megérkezett, a házaspár egy nemet felfedő partit tervezett. Chris jelen volt a gyermekük születésénél, de hamarosan visszatért, hogy az országot szolgálja.