Wendy egy fontos borítékot hagyott a kávézóban. Az idegenek kedvessége megváltoztatta az életét.
Wendyt többé nem zavarta ápolatlan haja. Ahogy a kávéfoltok sem az ingén. Többször megbotlott és összeszedte magát, miközben szorgalmasan sétált a járdán. Szemei reményvesztettek voltak, elméje elzsibbadt, de a teste nem adta fel a harcot.
Szükségem van egy kávéra – gondolta, miközben belépett a kórház melletti kávézóba. Rendelt és leült egy üres asztalhoz.
A táskáját a széke alá tette, a vaskos borítékot pedig az asztalra, a kávéja mellé.
Ivott egy kortyot a kávéjából, és megnyitotta a számológépet a telefonján. Azzal volt elfoglalva, hogy kiszámolja, mennyivel többet kell fizetnie a kórháznak. Amikor meglátta a választ a telefonján, az asztalra hajtotta a fejét, és halkan zokogott.
Ekkor megcsörrent telefonja. A legközelebbi barátnője, Alice volt az.
„Igen, Alice? Megkaptam a pénzt a banktól” – mondta halkan.
„Igen, az egészet. Körülbelül ötezer. Éppen a kórházba tartok. Most ugrottam be egy kávéra. Nem tudtam aludni az éjjel. Mindenesetre ma kifizetem az első részletet. De…”
„Szeretne valamit enni, asszonyom?” – szakította félbe egy fiatal pincér.
Wendy egyszerre megijedt, összezavarodott és dühös volt, de nyugodtan megrázta a fejét, és azt mondta: „Nem, nem kérek. Köszönöm.”
A pincér, a 23 éves Jonathan rájött, hogy most nem volt jó helyen. Gyorsan tovább állt, hogy kiszolgáljon egy másik asztalt.
„Igen, Alice. Nem, csak a pincér volt az. Szóval, hol is tartottunk?” – Wendy folytatta a beszélgetést Alice-szel.
Jonathan egy kicsit bűntudatot érzett. Úgy döntött, hogy ad Wendynek egy ingyen muffint. Észrevett egy asztalt Wendy előtt, ahol egy új vendég bézs öltönyben éppen rendelni készült. Ahogy közelebb ért Wendy asztalához, látta, hogy Wendy sír.
„Bárcsak több időm lenne Samanthával, Alice. Nem tudom, hogyan fogom kifizetni a kórházi számlákat.”
Jonathan kihallgatta Wendy telefonbeszélgetését, és úgy döntött, hogy inkább egyenesen elsétált mellette, és az öltönyös férfival foglalkozott.
„Azt mondják, Sam állapota egyre rosszabbodik. Jövő hétig ki kell fizetnem a fennmaradó összeget, hogy folytathassák a kezelést. Minden fillért felvettem, ami a bankban volt. Nem tudom, mit tegyek” – Wendy zokogása egyre hangosabbá vált.
Jonathan nem tehetett mást, minthogy kihallgatta a telefonbeszélgetését: „Azt hiszem, el kell adnom a házat… Várj, Alice. A kórházból hívnak.”
Wendy válaszolt a másik hívásra. A kórház értesítette, hogy Samanthának újabb rohama volt. Azonnal felállt az asztalától, és kirohant a kávézóból.
Mindenki, beleértve a kávézó vezetőjét is, meglepődve látta, hogy Wendy elszalad.
Jonathan észrevette, hogy Wendy a táskáját, egy borítékot is ott hagyott. Felvette őket, és kiszaladt, hogy megkeresse őt de, a lány már messze járt, és nem hallotta, hogy Jonathan kiabál.
Jonathan észrevette, hogy a boríték kissé elszakadt. Észrevette, hogy a boríték tele van százdolláros bankjegyekkel. Azonnal elvitte a borítékot az üzletvezetőjének, aki éppen azzal a vevővel beszélt, akit Jonathan egy perccel azelőtt látott el.
Jonathan zavartan nézte a bézs öltönyös férfit. Vajon rám panaszkodik? – tűnődött.
„Uram, azt hiszem, ez az a pénz, amivel az a hölgy, aki elviharzott, tartozott a kórháznak. Mit tegyünk?” – kérdezte Jonathan a menedzserétől.
„Azonnal menj a kórházba, és add neki vissza. De.. szerintem ki kellene segítenünk a hölgyet. Mit gondolsz?”
Jonathan elmosolyodott, és egyetértően bólintott. Az igazgató visszament az irodájába, és visszajött némi készpénzzel. Beletette a borítékba. Ezzel egy időben Jonathan beszélt a kollégáival, összeszedett még egy kis pénzt, és hozzáadta az összeghez. Azt is látta, hogy a bézs öltönyös férfi egy cetlit ír.
Most komolyan írásos panaszt nyújt be ellenem? Jonathan értetlenül állt az ügyfél érzéketlensége előtt.
Az üzletvezető átadta Jonathannak a borítékot és a táskát, és intett neki, hogy menjen a kórházba.
„Várj!” – mondta a bézs öltönyös férfi. Jonathan ekkor már dühös volt.
„Most mennyi pénz van benne?” – kérdezte a Jonathantól.
Jonathan próbálta megőrizni a nyugalmát, és azt mondta: „Nem hiszem, hogy ez lényeges, uram. Kérem, engedjen el most. A hölgynek szüksége van erre a pénzre.”
„Csak mondja meg” – mondta a férfi.
Az üzletvezető közelebb lépett, és azt mondta: „Nyolcezer körül lehet.”
A férfi nyugtázta, és elővette a csekkfüzetét. Kiállított egy tízezer dolláros csekket, és megkérdezte Jonathant, hogy emlékszik-e a nő nevére. Jonathan talált a táskában egy személyi igazolványt, amelyen Wendy neve szerepelt.
A férfi megírta a csekket a nő nevére, és átadta Jonathannak. Átadta Jonathannak a cetlit is, és megkérte, hogy tegye a borítékba.
Jonathan elmosolyodott, és épp indult volna a kórház felé. De ahogy megfordult, meglátta, hogy egy kétségbeesett Wendy lép be a kávézóba.
„Elnézést! Nem látott egy táskát és egy borítékot? Ott volt az asztalon néhány perccel ezelőtt. Elkérhetném, kérem? Nagyon fontos” – könyörgött Wendy az üzletvezetőnek.
Jonathan odaszaladt Wendyhez, és átadta neki a táskát és a borítékot. Wendy nem vette észre, hogy a boríték nehezebb, mint korábban. Csak átvette, megköszönte mindenkinek, és visszasietett a kórházba.
Gyorsan odaért a kórházba, és elkezdte kipakolni a táskájáról a dolgokat. Megdöbbenve látta, hogy egy 10 000 dollárról szóló csekk van a nevére kiállítva. Kinyitotta a csekkhez mellékelt cetlit. Ez állt rajta,
„Ne aggódjon. Samantha rendbe fog jönni. Hadd tisztázzam: ez nem jótékonyság. Ez csak az univerzum munkája. Mindannyian együtt vagyunk. Ma azért kapod ezt az ajándékot, mert szükséged van rá. Az egyetlen kívánságom az, hogy segítsetek az embereknek, amikor csak képesek vagytok rá. Egyszerűen adjátok tovább a jóságnak ezt a bumerángját más embereknek.”
Wendy tele volt hálával. El sem tudta hinni a körülötte lévő emberek kedvességét. Most már volt elég pénze, hogy fedezze Samantha kezelésének összes költségét. Megfogadta, hogy segíteni fog az embereken, és amikor csak tud, továbbadja a pénzt.
Mit tanulhatunk ebből a történetből?
Mindig segítsünk másokon, amikor csak tudunk. Jonathan, az igazgató, az alkalmazottak és a bézs öltönyös férfi nem állt kapcsolatban Wendyvel. Mégis segítettek Wendynek, mert rájöttek, hogy ezzel megmenthetik Samatha életét.
Számold meg az áldásaidat, és add tovább. Mások kedvessége segített Wendynek a nehéz időkben. Rájött, hogy fontos, hogy továbbadjon és segítsen az embereknek, amikor csak tud.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
