A nő egy átlagos munkanap után megpillant a számláján 37 millió dollárt – Nem akart hinni a szemének


-1

Egy dallasi cipőbolti eladó egy napig élvezte a nagybetűs életet. Egészen addig, amíg a bank rá nem jött a hibára, és az elithez tartozás 24 órája gyorsan és szomorúan véget nem ért.

Hirdetés

Van egy jól ismert forgatókönyv, amikor egymást faggatjuk, hogy mit tennénk, ha látnánk, hogy valaki elhagy egy tárcát, benne egy kisebb összeggel. Az ember bezsebelhetné , vagy az illető nyomába eredne, és visszaadná a pénzét.

Most képzeld el azt, hogy párezer forint helyett hirtelen milliók landolnának az öledben, de biztos vagy benne, hogy nem a tiéd? Ebbe a furcsa helyzetbe került Ruth Balloon, és a döntése felzaklathatja vagy megelégedésére szolgálhat, attól függően, hogy milyen szemléletmódot képviselsz.

Hirdetés

EGY MEGDÖBBENTŐ FELFEDEZÉS!

2019-et írtunk, és Balloon számára egy teljesen átlagos munkanap volt, ahol semmi újdonságra nem számított. Miután befejezte a műszakját, vetett egy pillantást a számlájára. A “Roma Boots” alkalmazottja visszaemlékezett arra a sokkra, amit akkor érzett, amikor megnézte az egyenlegét, úgy fogalmazott:

“Azt gondoltam, hogy hűha, rengeteg pénzünk van!”

Sok pénz, azaz további 37.000.000 dollár! Megdöbbenve és nem tudva, hogy mit kezdjen ezzel a hatalmas összeggel, Balloon úgy döntött, hogy megbeszéli ezt férjével.

TALÁN MEG KÉNE TARTANUNK A PÉNZT

Végül úgy döntöttek, hogy kiderítik, mi történt valójában. A férje felhívta a bankot, és kiderült, hogy nem volt másról szó, mint a pénzintézet hibájáról, amit végül visszafordítottak. A 24 órás milliomos azt mondta:

“Egy ‘köszönöm’ jutalom egy jól esne. Csak azért, mert jó ügyfél voltam, és a lehető leghamarabb értesítettem őket.”

Elképzelve, hogyan nézett volna ki az élet, ha megtartotta volna a tőkét, a feleség elárulta, hogy azt ingatlanbefektetések, adományok és részletfizetés között osztotta volna el.

Hirdetés

MI TÖRTÉNT?

A LegacyTexas Bank kommentálta az esetet, és közölte, hogy a tranzakciókat kézzel kell beírni, ha külföldi valutával dolgoznak. Megerősítették:

“Mikor ügyfelünk befizetését beütötték, képviselőnk tévedésből [Ruth Balloon] számlaszámát az összeg mezőbe írta.”

Minden ügyfelet biztosítottak arról, hogy ezt gyorsan kijavították, és hogy minden rendszerük megbízható. Ez lehet, hogy így van, de a kérdés az, hogy Balloon és férje megkapták-e valaha is a jutalmukat?

Azt nem tudni, hogy a Roma Boots alkalmazottja és párja kapott-e valamit jótettükért. Egy anyuka azonban egyfajta jutalmat kapott élettársától..

Hirdetés

Shaun Nyland azzal lepte meg Cat Keenant, hogy kifizette a jelzáloghitelét. Shaun a TikTok-ra posztolt egy videót, melyben a születésnapi ajándékát adja át neki, és több mint 4,3 millió nézője mosolygott fülig érő szájjal.

A TikTokerek széles mosolyai és Balloon izgatottsága, amikor a pénzhegyre bukkant, azt mutatja, hogy a pletykák ellenére a pénz igenis boldoggá tud tenni.

 

via

 

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal is.

-1
admin