Egy tanárnő látja, hogy egy jómódú családból származó gyermek minden nap leveszi a cipőjét a játszótéren. Behívja a szülőket, akik megdöbbenve hallgatják a beszámolóját.
Miss Ward mosolyogva nézte, ahogy a harmadikosai boldogan rohannak a játszótérre. Aztán észrevette, hogy Bethany Nelson megáll, és leveszi a cipőjét.
A tanárnő a homlokát ráncolta. Ez volt a harmadik nap egymás után, amikor látta, hogy Bethany lerúgja a cipőjét, amint elkezdődött a szünet, és szólt neki, hogy vegye vissza. Mi történt ezzel a gyerekkel?
„Bethany! Nem veheted le a cipődet, kicsim!” – Bethany lehajolt, és visszavette a cipőjét.
Miss Ward észrevette, hogy a gyerek összerezzent, mikor becsatolta a cipőjét. „Bethany?” – kérdezte. „Megsérültél?” Odament hozzá, és gyengéden a gyermek vállára tette a kezét.
„Kificamodott a bokád?” – kérdezte.
Bethany megrázta a fejét. „Nem, Miss Ward” – mondta. „A cipő miatt fáj a lűbam.”
A tanár lehajolt, és megnyomta Bethany iskolai cipőjének elejét. „Ez a cipő kicsi!” – kiáltotta.
„Tudom..” – mondta Bethany. „Nagyon fáj!”
„Szóltál anyukádnak és apukádnak?” – kérdezte Miss Ward. „Az év eleje van, talán nem vették észre, mennyit nőttél.”
„Megpróbáltam..” – magyarázta Bethany. „De nagyon elfoglaltak!”
Miss Ward a homlokát ráncolta. Tudta, hogy a család jómódú. Éppen az előző napon kobozta el Bethany iPhone-ját, mert a lány sms-t írt az órán.
Hogy lehet, hogy a szülők drága elektronikus eszközt adtak a gyereküknek, de nem veszik észre, hogy a lány kinőtte a cipőjét? A tanárnő visszament az osztályába, és küldött egy e-mailt a szülőknek.
Megkérte őket, hogy másnap iskola után találkozzanak vele. Nelsonék azonnal válaszoltak, és egy másik napot kértek, mert dolguk van.
Miss Ward azonnal válaszolt: „Mi fontosabb Bethany jóléténél?”
Nelsonék megadták magukat, és beleegyeztek, hogy délután fél négyre az iskolában lesznek.
Miss Ward az osztálytermében fogadta Mr. és Mrs. Nelsont. Bethany rózsaszínű iPhone-ját az asztalára tette, és Mrs. Nelson azonnal észrevette.
„Ó” – mondta. „A telefonról van szó? Bethany mondta, hogy elkobozták.”
„Igen” – mondta Miss Ward. „Igen. Nem engedélyezem a telefonokat az osztályban, és Bethany tudja ezt. A telefonok csak vészhelyzetekre valók, és a szekrényükben kell tartani őket.”
„Ez egy kicsit durva!” – mondta Mr Nelson bájos mosollyal. „Ismeri a gyerekeket..”
„Valóban..?” – mondta Miss Ward. „Sajnos, miről beszélnünk kell, az NEM a telefon. Észrevették, hogy Bethany kinőtte az iskolai cipőjét?”
Mr. és Mrs. Nelson döbbenten meredt Miss Wardra.
„Biztosíthatom, Mrs. Nelson” – mondta a tanárnő. „Észrevettem, hogy Bethany levette a cipőjét, amint a játszótérre ért. Megkérdeztem tőle, miért, és ő megmutatta. A cipője túl kicsi. Alig tud benne járni nagy fájdalom nélkül.”
„Az a gyerek..” – kiáltott fel Nelson úr. „A feje a fellegekben jár! Soha nem mondta el nekünk…”
„Azt mondta, hogy ön és a felesége nagyon elfoglaltak, és nem volt idejük beszélgetni.”
Most Mr Nelsonon volt a sor, hogy elpiruljon. „Biztosíthatom, Miss Ward..” – mondta, felemelve a hangját. „Hogy a lányom mindenből a legjobbat kapja! Ezért vettem neki a legújabb iPhone-t!”
„Csak kérnie kell!” – vágott közbe Mrs. Nelson. „És mindent megkap, amit csak akar!”
„Megkapja, amire szüksége van?” – kérdezte Miss Ward. „Mennyi időt töltött a lányával a nyár folyamán?”
Nelsonék bűntudatosan egymásra néztek. „Bethany nyári táborban volt – mondta Nelson asszony. „Aztán elment egy tenisz edzőtáborba és lovagolni…”
Elhallgatott, mikor meglátta Miss Ward szomorú mosolyát. „Nagyon keveset” – vallotta be Nelson asszony halkan.
Nelson úr átkarolta a felesége vállát. „Megtesszük, ami tőlünk telik” – mondta dacosan.
„Attól tartok, ez nem elég jó..” – mondta Miss Ward, türelmét vesztve. „A lánya jobbat érdemel! Bethany-nek nincs szüksége drága játékokra vagy iPhone-ra. Olyan szülőkre van szüksége, akik odafigyelnek rá, hogy tudják, kinőtte a cipőjét!”
Mr Nelson nagyon dühösnek tűnt. „Hogy merészeli!” – mondta. „Tudja, hogy ki vagyok én?”
„Igen” – mondta Miss Ward szomorúan. „Egy magányos kislány apja.”
Nelson úr szeme megtelt könnyel. „Én… én szeretem a lányomat – suttogta. „Szeretjük Bethanyt… Lehet, hogy hagytuk, hogy más dolgok az utunkba álljanak, de szeretjük a kislányunkat!”
„Nincs kétségem afelől” – mondta a tanárnő. „Ezért is beszélek magukkal. Mert tudom, hogy azt akarják, ami Bethany számára a legjobb – és ez több időt és több figyelmet jelent!”
Másnap Bethany vadonatúj cipőben jött az iskolába. És ami még ennél is fontosabb volt, hogy az anyukája ment érte iskola után, nem pedig a bébiszittere.
Bethany szülei végre rájöttek, hogy amire a lányuknak a legnagyobb szüksége van, az nem a drága ajándékok, hanem a szeretetük és az odaadásuk.
Mit tanulhatunk a történetből?
- Amire a gyerekeknek leginkább szükségük van, az nem a drága ajándékok, hanem a szüleik szeretete és odaadása. Bethany szülei annyira el voltak foglalva a saját életükkel, hogy elfelejtettek a gyermekükért élni.
- Soha ne féljünk kiállni a gyermekekért. Ha látsz egy gyermeket, akinek segítségre van szüksége, szólj. Gyakran előfordul, hogy a gyermek életében a felnőttek annyira elfoglaltak, hogy észre sem veszik a szükségleteiket.
Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.
Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.
