A kislány elmegy meglátogatni az apukáját, de az anya egy órával később borzalmas híreket kap


3

A szülők nem lehetnek a nap 24 órájában gyermekeik mellett, és időnként a csemetéik veszélyes helyzetekbe kerülnek – ezt egy anya a saját bőrén tanulta meg, és a legrosszabbra számított, amikor megdöbbentő telefonhívást kapott.

Hirdetés

A szülők mindent megtesznek, hogy gondoskodjanak csemetéik biztonságáról, de néha átadják a felelősséget egy másik felnőttnek. Sajnos az emberek nem mindig olyan éberek és tudatosak, mint kellene.

Egy anya és egy apa osztotta meg lányuk történetét, leírva azt a szörnyű időszakot, mikor megtudták, hogy a lányuk eltűnt. A szülők szeretnék figyelmeztetni a többi gondviselőt, hogy senki más ne élje át ugyanazokat a félelmeket, mint ők.

Hirdetés

KISKORÚ, KÍSÉRŐ NÉLKÜL

Mikor egy anyuka kitette szeretett gyermekét a repülőtéren, azt hitte, hogy az élmény simán fog menni. Monica Gilliam a 12 éves lányát, Kimbert indította útra látogatóba az apjához.

A férfi Miamiban élt, és a kislány lelkesen szállt fel a repülőgép fedélzetére, kezében egy cédulával, amelyen az állt, hogy kísérő nélküli kiskorú. Mikor azonban leszállt, a dolgok nem úgy alakultak, ahogy várta.

ELVESZETT ÉS ÖSSZEZAVARODOTT

Az American Airlines járata korábban szállt le, és Kimber apja még nem volt bent a repülőtéren, hogy felvegye a lányt. Egy légiutas-kísérőt bíztak meg a kislány kísérésével, aki addig maradt vele, amíg biztonságban a szülője védelme alá nem kerül.

Az AA rendelkezik olyan irányelvekkel, amelyek előírják ezt az eljárást az öt és 14 év közötti gyermekek esetében. Olyan szolgáltatást nyújtanak ezeknek a kiskorúaknak, ami biztosítja, hogy ne történjen bajuk, ha egyedül utaznak.

Mikor Kimber leszállt a repülőgépről, állítása szerint a légiutas-kísérők csak integettek neki, amikor elment mellettük. Állítólag senki sem nyújtott segítséget a kislánynak, aki megijedt, nem tudta, mit tegyen, vagy hová menjen.

Hirdetés

KÖNNYŰ CÉLPONT VOLT

Kimber tovább sétált, mert a légiutas-kísérők elköszöntek tőle. Ennek következtében a forgalmas repülőtéren találta magát, egy cédulával, ami mindenki figyelmét felhívta arra, hogy nincs felnőtt felügyelete.

“Tehát, ő [végigment] a repülőtéren azzal cédulával az ország egyik legnagyobb emberkereskedelmi csomópontjában” – mondta édesanyja.

Majd hozzátette: “Elviselhetetlen a gondolat, hogy mi történhetett volna”. Kislánya könnyű célpont volt egy potenciális bűnöző számára, és Gilliam világa darabjaira hullott, mikor olyan telefonhívást kapott, amit egyetlen szülő sem akarna.

A SOKKOLÓ TELEFONHÍVÁS

Az anya élénken emlékezett arra, amikor megtudta, hogy gyermeke egyedül bolyong egy repülőtéren, esetleg fél, vagy ami még rosszabb – elrabolták. Gilliam így emlékezett vissza:

Hirdetés

“Majdnem egy órával azután, hogy a járata leszállt, kaptam egy hívást az American Airlines-tól. Az [AA] Miami reptér igazgatója volt az… Azt mondta: ‘A gyermeke eltűnt. Lezártuk a terminált. Nem tudjuk, hogy hol van”

Gilliam felháborodott, hiszen a személyzet nem tette a dolgát és nem védte meg a lányát. Rémülten végig gondolta a lehetséges kimeneteleket – mind katasztrofális véget értek.

KIDOLGOZOTT EGY TERVET

Felnőtt segítség nélkül Kimbernek sikerült kapcsolatba lépnie az apjával. A férfi megdöbbenve tapasztalta, hogy gyermeke nincs a repülőgép személyzetének felügyelete alatt, ezért videohívás-szolgáltatást használt, hogy átirányítsa lányát a forgalmas repülőtéren.

A jeleket olvasva a poggyászkiadó terminálhoz vezette a lányt, ahol végül találkozott vele. Az anya és az apa megkönnyebbült, hogy gyermekükkel nem történt semmi szörnyűség, de dühösek voltak. A feldühödött anya így nyilatkozott:

“Cserbenhagytad őt, és nem végezted a munkádat. És ez lehetett volna az utolsó alkalom, hogy láttam a lányomat”

MÁS SZÜLŐKET FIGYELMEZTET

A szülők megosztották tapasztalataikat az interneten, és az gyorsan vírus szerűen terjedt. Gilliam szerint az eset “nem volt rendben”, és ragaszkodott hozzá, hogy nem lett volna szabad megtörténnie. Hozzátette:

“Nem akarom, hogy ez bárki mással megtörténjen, és ha a gyermeke kísérő nélkül repül az American Airlines járatán, akkor gondoljon erre.”

A kommentelők véleménye megoszlott, és voltak, akik az anyát hibáztatták.. Sokan azonban felhívták a figyelmet arra, hogy a szülőknek bízniuk kell a légitársaság ígéreteiben.

Hirdetés

A LÉGITÁRSASÁG REAKCIÓJA

Az AA reagált Kimber édesanyja és édesapja állításaira. Megjegyezték, hogy az utaskísérőt felfüggesztették:

“Nagyon komolyan vesszük ezeket az ügyeket, és vizsgáljuk a történteket. Csapatunk egyik tagja felvette a kapcsolatot az ügyféllel, hogy többet megtudjon a tapasztalatairól”.

Sajnos megtörtént ami megtörtént, és a rémült Kimber azt mondta az édesanyjának, hogy már nem érzi jól magát a repülőkön. Gilliam elmondta, hogy azt tervezte, hogy leautózik a lányáért, amint vége lesz az apjával tett látogatásnak.

A nem felelősségteljesen viselkedő felnőttek veszélyes helyzetekbe keverhetik a rájuk bízott gyermekeket. Ön hogyan reagálna, ha az Ön gyermeke eltűnne? A felfüggesztés megfelelő büntetés volt a légiutas-kísérő számára?

Kérjük, ossza meg ennek a kislánynak a történetét, hogy más szülők is tudják, milyen veszélyeknek lehetnek kitéve gyermekeik, mikor egyedül utaznak. Bár sok helyen vannak biztonsági protokollok a kiskorúak számára, jó ötlet kétszer is ellenőrizni, és ragaszkodni az extra óvatossághoz.

via 

Hirdetés

Tetszett? Oszd meg a barátaiddal is.

3
admin