Annak a 3 éves kislánynak az édesanyja, akit otthon játszva megharapott egy mérges kígyó, most arra szeretné ösztönözni az embereket, hogy tanulják meg az elsősegélynyújtást, hiszen így sikerült megmenteni a lánya életét.
Lucia Carna múlt héten csütörtökön labdázott a bátyjával és a nagymamájával, mikor megharapta egy mérges kígyó, amelyről úgy vélik, hogy egy dugita.
Lucia tudtán kívül lépett rá a kígyóra, miután az a nagymamája mandurahi házának udvarán lévő kerti ágyásból előbújt.
Nagyanyja, Jill mozdulatlanul tartotta Luciát, és bekötötte a lábát, amíg a mentő megérkezett, és a Rockingham Kórházba szállította.
Lucia édesanyja, Holly szerint ez a gyors elsősegélynyújtás tartotta életben a kislányt.
“Azt mondták a kórházban, hogy édesanyám harapás után azonnali intézkedései hatalmas változást hoztak” – mondta.
Bár tisztában voltak a kígyók veszélyeivel, nem számítottak arra, hogy a külvárosban találkoznak velük.
“Ha itt megtörténhet, akkor tényleg bárhol megtörténhet” – mondta Holly, aki szerint fontos, hogy minden ember időt szánjon az elsősegélynyújtás megtanulására.
“Amikor az elsősegélynyújtásra gondolsz, azt hiszed, hogy autóbalesetbe futsz bele, vagy hogy egy ember az étteremben szívrohamot kap, és szükség lesz rád. De a legvalószínűbb, hogy a végén olyan valakinél fogsz elsősegélyt nyújtani, akivel sok időt töltesz, akit szeretsz. Szóval mindenképpen érdemes megtanulni, mert életeket menthet” – magyarázta Holly.
De mit kell tenned, ha megharap egy kígyó? A Luciát kezelő sürgősségi orvos, Stephen Grainger egyetemi docens szerint a harapás területére gyakorolt nyomás a legfontosabb, ami segíthet.
“A legtöbb mérges kígyómarás okozta haláleset a kórházba érkezés előtt következik be szívmegállás miatt. A nyomókötés célja, hogy megpróbálja lelassítani a méreg terjedését a véráramban, és megakadályozza a korai szívmegállást. Ha a beteg elájul és szívmegállás lép fel, tudjuk, hogy az elsősegélynyújtó tanfolyamokon elsajátított szív- és tüdőújraélesztési technikával nagyban javítható a kimenetel, mert jó esély van arra, hogy az illető időben megérkezik a kórházba és megkapja az ellenmérget” – magyarázta az orvos.
Paul Kenyon kígyókezelési szakértő elmondta, hogy a kígyókat az étel, a háziállatok és a rágcsálók jelenléte miatt vonzzák az otthonok.
Szerinte az embereknek minden kígyót ugyanúgy kell kezelniük – óvatosan. “Ha nem vagyunk 100 százalékig biztosak benne, kezeljük mindegyiket mérgezőként. Mindenekelőtt soha ne próbálja meg felvenni vagy megölni őket – a legtöbb embert általában megharapják, amikor megpróbál felvenni vagy megölni egy kígyót” – magyarázta a szakértő.
Kenyon egyetért azzal, hogy a kígyómarás utáni pillanatokban elengedhetetlen az elsősegélynyújtás.
“Magam is több harapást szenvedtem már el, és valahányszor elsősegélyt alkalmaztam, segített. Az elsősegélynyújtás lelassítja a méreg terjedését, ha mindent jól csinálunk” – tette hozzá.
Ami Hollyt illeti, reméli, hogy több tinédzser tanulja meg az alapvető elsősegélynyújtást az iskolában.
“Egy seb ellátása olyasmi, amit bárki meg tud csinálni. Ezt a tudást meg fogják őrizni, és remélhetőleg egy nap képesek lesznek használni, és hasonló kimenetelű lesz a mi esetünkhöz” – mondta.
Végül Holly elmondta, hogy Luciát egyáltalán nem rázta meg az eset. “Azt hiszem, a nagymama, én és apa sokkal jobban feldúlt voltunk. Lucia a legkevésbé sem aggódik!” – zárta mondandóját.