A kisfiú az anyukáját várja a buszmegállóban, de ekkor megjelenik egy idegen nő és hazaviszi őt


-1
Hirdetés

Ey nő úgy döntött, hogy odamegy egy kisfiúhoz, akit egyedül látott a buszmegállóban, mert szomorúnak tűnt; nem is sejtette, hogy a találkozás megváltoztatja az életét.

Clara Mitchell türelmetlennek érezte magát, és a ritmikusan kopogtató lába egyértelműen jelezte ezt. Már harminc perccel korábban felszállt a buszra, a nő még mindig nem érte el a célállomást, és már kezdett besötétedni.

Amikor a busz végül beállt a megállójába, Clara gyorsan leszállt. Este hét óra volt, de egyre sötétebb és hidegebb lett, és egyre kevesebb ember kószált az utcán.

Hirdetés

Megállt egy közeli kávézónál, hogy megigyon egy csésze forró kávét, de ahogy sétált, a sálja kibomlott, és a szél néhány méterrel arrébb sodorta.

“Ilyen az én szerencsém” – mormolta Clara, majd a sál után sietett. Amint lehajolt érte, hogy felvegye, zokogáshoz hasonló hangot hallott a háta mögül.

Clara körülnézett, és a tekintete egy fiún akadt meg, aki sírva ült a buszmegállóban. “Hogyhogy nem vettem észre?” – kérdezte magától, miközben a hóban csoszogva a rongyosan öltözött fiú felé igyekezett.

Amikor közelebb ért hozzá a szíve azonnal megesett rajta. Alaposan körülnézett van vele valaki, de nem látott senkit, ezért úgy döntött, hogy odamegy hozzá.

“Hé, mit keresel itt egyedül? Hol a szüleid?” – kérdezte finoman.

Clara megpillantotta a piros, duzzadt szemeket, mikor a fiú felnézett rá – zaklatottnak tűnt, és a duzzadt szemek elárulták, hogy már egy ideje sír.

Hirdetés

“Az apám meghalt, amikor csecsemő voltam” – válaszolta. “Már csak az anyukám van, őt várom. Őt keresem. Itt kellene lennie.”

“Elmondta, hogy milyen busszal megy, vagy hogy mikor érkezik?” kérdezte Alexis. “Ha megvan a száma, felhívhatom neked.”

“Ne! Azt ne!” – kiáltott fel. “Lehet, hogy eltart egy darabig, mire ideér. Mikor megbetegedett, átadott a nevelőotthonnak. Azt is megígérte, hogy hamarosan eljön hozzám, de nem jött el.”

Clara nem hitt a fülének. A fiú azt mondta, hogy hiányzik neki az anyukája, de úgy tűnt, hogy az elhagyta őt. Miért tenne ilyet?

Hirdetés

Észrevette, hogy a fiú elhallgatott: “Szóval, azért jöttél ide, hogy megkeresd az anyukádat?” – kérdezte aggódva. A fiú megrázta a fejét.

“Nem, hanem azért, mert megszöktem a nevelőotthonból” – mondta a fiú, és letörölte a könnyeit. “Többször könyörögtem nekik, hogy mondják meg, mikor érkezik meg az anyukám, de csak kitértek a kérdésem elől, vagy azt mondták, hogy hamarosan. Soha nem jött vissza értem, ezért úgy döntöttem, hogy magam keresem meg”.

“Értem” – mondta Clara sóhajtva. “Segítsek megkeresni? Segíthetek, ha akarod.” a fiú szeme felcsillant, és izgatottan felkiáltott: “Tényleg ?!”

“Igen, persze, de előbb abba kell hagynod a sírást, és le kell törölnöd a könnyeidet. Anyukád nagyon szomorú lenne, ha látná, hogy így járkálsz” – mondta Clara. “Utána elmehetünk a kávézóba, forró csokoládét iszunk és szendvicseket eszünk.”

Az étel ígéretétől eltelve a kisfiú letörölte a könnyeit, majd elmosolyodott. “Ó, azt nagyon szeretném. De tényleg kaphatok én is?”

Hirdetés

“Igen, persze” – válaszolta Clara mosolyogva. “Egyébként hogy hívnak?”

“A nevem John” – mondta mosolyogva a fiú.

“John, milyen szép név. Kérsz egy kis sütit?” kérdezte Clara, mikor besétáltak a kávézóba. Miközben a fiú evett, Clara nem tudta megállni, hogy ne bámulja. Milyen szegény lélek, gondolta szomorúan. Úgy néz ki, mintha napok óta nem kapott volna enni. Tényleg biztonságban van a nevelőotthonában?

Clara annyira beleelmerült a gondolataiba, hogy észre sem vette, hogy John rajtakapta, hogy feszülten bámulja őt, mígnem a fiú hangosan megszólalt: “Miért bámulsz így? Van valami az arcomon?”

“Nem, csak azon gondolkodtam, hogy mikor kezdjük el keresni az anyukádat. Ma este hideg van, és beteg leszel, ha kint maradsz.”

Hirdetés

“De mi van, ha anya felbukkan, de mi nem vagyunk ott, hogy találkozzunk vele?” tűnődött John tétován.

“Ne aggódj, John. Szólok a rendőröknek, hogy keressék meg. Miért nem adod meg a címedet, hogy elvigyelek?”

“Nem!” John felkiáltott, a szemei elkerekedtek a félelemtől. “Nem megyek vissza oda! Nem adnak enni, és amikor az anyámat kérem, megütnek! Kérlek, ne vigyél vissza oda!”

“Micsoda? Ezt eddig miért nem mondta?” – kérdezte döbbenten Clara. “Ne aggódj, nem engedlek vissza oda. Mióta tart ez az egész?”

“Amióta anya otthagyott” – vallotta be John. “Nem mondtam semmit, mert féltem, hogy visszakényszerítesz oda. De most már tudom, hogy kedves vagy, és nem viszel vissza.”

Clara érezte, hogy a szíve kihagy egy ütemet a fiú szavai hallatán. Bajban volt, ez biztos. Ezért aznap este Clara hazavitte magával, és úgy döntött, másnap reggel értesíti a rendőrséget.

Késő este, amikor a fiú aludt, Clara ott ült mellette, figyelte őt, és azon gondolkodott, milyen kegyetlen volt vele az élet. Egyszer még az is megfordult a fejében, hogy magánál tartja a fiút, de amikor eljött a reggel, helyesen cselekedett: felhívta a rendőröket, és mindent elmondott nekik.

John vallomásának köszönhetően gondozóit elfogták és letartóztatták, azonban a fiú szerencsétlenségére az édesanyja elhunyt. Rákot diagnosztizáltak nála, de nem engedhette meg magának a kezelést.

John még túl fiatal volt ahhoz, hogy feldolgozza, és amikor Clara elvitte az orvoshoz egy általános kivizsgálásra, miután úgy bántak vele, ahogyan, az orvos közölte vele, hogy a fiú csak egy hajszál választja el attól, hogy traumát kapjon. Az édesanyja halálának híre felboríthatja a mérleg nyelvét, és kárt okozhat. Emiatt Clara úgy döntött, hogy vár egy ideig, mielőtt felfedné az igazságot.

Clara számára John megtalálása sorsszerű volt. A férje elhagyta őt meddősége miatt, és a Johnnal töltött idő rádöbbentette, mennyire vágyik egy családra.

Ezért úgy döntött, hogy örökbe fogadja a fiút. Néhány hónapba telt, amíg elintézte a papírmunkát és az egyéb procedúrákat, majd John végleg beköltözött hozzá.

Boldog volt, hogy jól bánnak vele, de a fiú nem hagyta abba a kérdezősködést az anyukája felől. Arra is kíváncsi volt, hogy miért fogadta örökbe, de nem tudott válaszolni.

Clara minden évben írt neki egy levelet az anyja nevében, amelyben elmondta, hogy egy másik megyében kezelik, és megkérte Clarát, hogy legyen az anyja, amíg vissza nem tér.

Elhatározta, hogy fenntartja a színjátékot, amíg John elég idős nem lesz ahhoz, hogy feldolgozza az igazságot.

Mit tanulhatunk ebből a történetből?

  • Minden okkal történik. Johnnak és Clarának az volt a sorsa, hogy találkozzanak, és vigaszt nyújthattak egymásnak, miközben életükkel küzdöttek.
  • Légy kedves; lehet, hogy ez megváltoztatja az életedet. Ha Clara nem törődött volna Johnnal azon az éjszakán, akkor továbbra is egyedül, meddő nőként élt volna tovább. Ehelyett azonban segített a fiúnak, aki végül a büszkesége lett.

Oszd meg ezt a történetet családoddal és barátaiddal. Lehet, hogy feldobja a napjukat és inspirálja őket.

Ezt a cikket a mindennapi életéből vett történetek ihlették, és egy profi író írta. A nevekkel és/vagy helyszínekkel való bármilyen hasonlóság pusztán a véletlen műve. Minden kép csak és kizárólag illusztrációs célokat szolgál.

via


Tetszett? Oszd meg a barátaiddal is.

-1
admin