Egy ausztrál házaspár kenguru-ápolást gyakorolt, hogy megmentse ikerfiuk életét, miután az orvosok halottnak nyilvánították. Az örömcsemete mára élénk kisfiúvá cseperedett, és van egy kistestvére is.
Az anyákat gyakran dicsérik azért, mert tudják, mi a legjobb a gyermekeiknek. Meglepő módon egy anya példát mutatott erre a híres mondásra, mikor a megfelelő pillanatban lépéseket tett, hogy megmentse kisfia életét.
Az ausztráliai Queenslandből származó Kate és David Ogg már három éve próbáltak teherbe esni. 2010-ben kapták a hírt, hogy hamarosan ikrek – egy fiú és egy lány – szülei lesznek.
VÁRATLAN FORDULAT
Boldogok voltak, és alig várták, hogy a szülőkké váljanak. Sajnos a dolgok váratlan fordulatot vettek, mikor Kate-et hat hónappal a fogantatás után kórházba kellett szállítani. Koraszülésről volt szó.
2010. március 25-én Oggsék üdvözölték fiukat, Jamie-t, akit két perccel később a húga, Emily követett. Az ikrek a magzatburokban születtek, de Jamie nem adott ki hangot, míg Emily sírt.
Ami Kate és David számára az ünneplés pillanata lett volna, az valami egészen más lett. A pár a szobában uralkodó hangulatból érezte, hogy a kisfiukkal nincs minden rendben.
A SZÍVSZORÍTÓ HÍREK
Kiderült, a baba nem lélegzett és nem volt szívverése. Az orvosok 20 percen keresztül próbálták újraéleszteni. Ekkor az orvos, leült Kate kórházi ágyára, és megkérdezte, hogy a férjével eldöntötték-e már, hogy mi legyen a baba neve.
Úgy tűnt, az orvos valamit meg akar osztani a házaspárral. Ezután közölte velük, hogy az egészségügyi személyzetnek minden erőfeszítés ellenére sem sikerült megmenteniük a fiuk életét. Ami ezután történt, az nem volt más, mint egy csoda, mind a szülők, mind a kórházi személyzet számára.
IGAZI CSODA!
Kate és David elmondták, hogy szeretnék a kezükben tartani a gyermeküket, hogy meg tudjanak birkózni a halálával. A szívszorító élményről beszélve Kate így nyilatkozott:
„Szerettem volna találkozni vele, tartani akartam, és azt akartam, hogy megismerjen minket. Ha már elindult kifelé a világból, azt akartuk, hogy tudja, kik a szülei, és hogy tudja, hogy szeretjük őt, mielőtt meghal.”
Az anyuka ezután a férjéhez fordult, megkérte, hogy vegye le a pólóját, és másszon be az ágyba, hogy együtt ölelhessék át a fiukat. Kate a csupasz mellkasára fektette Jamie-t, David pedig csatlakozott hozzá, hogy meleg ölelésben részesítse.
Nem sokkal később valami váratlan dolog történt. Jamie lassan kinyitotta a szemét. Ezután elkezdte markolni az apja ujjait. A házaspár nem hitte el, mi történt. Kate szerint:
„Próbáltuk rávenni, hogy maradjon. Elmondtuk neki a nevét és azt, hogy van egy ikertestvére, akire vigyáznia kell, és hogy milyen keményen próbáljuk őt megtartani.”
Ekkor hívták az orvosokat, akik kezdetben nem voltak hajlandóak visszajönni, majd azt mondták a házaspárnak, hogy amit tapasztalnak, az csak a baba reflexe. Az elsőszülők megosztották, hogy már nem élne, ha hagyták volna, hogy az orvosok elvigyék Jamie-t.
KENGURUÁPOLÁS
Érdekesség, hogy Kate a kis Jamie-vel azt gyakorolta, amit az ausztrálok „kenguruápolásnak” neveznek. A bőr-bőr kontaktusnak köszönhetően Kate melegséget adott a babának, ami segített feléleszteni a szívverését.
A kis Jamie ma már felnőtt, és nem szenved komolyabb egészségügyi problémáktól, annak ellenére, hogy a megrázó születési esete miatt fennállt az agyi bénulás kockázata. A pár Jamie-vel és Emilyvel is megosztotta a csodás történetet.
Emilynek és Jamie-nek van egy kistestvére is, Charlie, aki imádja azt mesélni az embereknek, hogy idősebb testvérei soványan születtek, és hogy Jamie halott volt, de most már él.
JAMIE AJÁNDÉKA
Kate és David egy online közösséget is létrehozott Jamie’s Gift néven, amely segít pénzt gyűjteni a Miracle Babies Foundation számára – egy szervezet, amely a koraszülött és beteg újszülöttek támogatásával foglalkozik.
Örülünk, hogy Kate és David szülői ösztönükre hallgatva cselekedtek, és ilyen édes csodát éltek át. Reméljük, hogy még sok örömteli évet tölthetnek el imádnivaló gyermekeikkel!