Két héttel az új tanév kezdete után egy fiú különleges kéréssel tért haza az anyukájához – megkérte, hogy csomagoljon neki egy plusz ebédet. Bár a nő beleegyezett, mérhetetlenül büszke volt a fiára, miután megtudta, mi áll a kérés hátterében.
A kedvesség és szeretet sosem marad észrevétlen. Elég erősek ahhoz, hogy felemeljék az embereket, különösen akkor, ha nehéz időszakon mennek keresztül, és támogatásra van szükségük. Nem mindenki érzi jól magát, ha segítséget kell kérnie; egyesek talán jobban szeretik egyedül megvívni a csatáikat.
Emberként azonban mindannyiunknak meg kell próbálnunk mindent megtenni azért, hogy elérjünk másokhoz, és felajánljuk segítségünket. Néha egy rövid beszélgetés, egy váratlan telefonhívás, vagy egy találkozás elősegítheti a kapcsolatokat. A mai történet valami hasonlóra világít rá.
EGY SZOKATLAN KÉRÉS
Josette Duran egyedülálló anya, fiával, Dylannel az új-mexikói Albuquerque-ben élt. Az anya-fia páros 2016-ban olyasmit élt át, ami később világszerte figyelmet keltett, és számtalan embert inspirált arra, hogy a nyomdokaikba lépjenek. Olvass tovább, hogy megismerd a történetet.
Még csak két hét telt el az új tanév kezdete óta, mikor Duran fia odament hozzá, és megkérdezte, hogy tudna-e extra ebédet készíteni. Felidézte:
„Körülbelül a második héten, mikor elkezdődött az iskola, reggel elkészítettem Dylan ebédjét, és a semmiből azt kérdezte: „Mama, tudnál még egyet ebédet becsomagolni?”.”
A JÓSZÍVŰ FIATALEMBER
Duran megkérdezte Dylant, hogy miért nem elég az szokásos ebédje ahhoz, hogy kibírja az iskolai napot. A fia azt válaszolta:
„Nem, nekem elég lesz, a barátomnak szeretnék vinni”.
Kiderült, hogy az akkor nyolcadikosnak feltűnt, hogy osztálytársa minden nap csak egy gyümölcspoharat vitt, és gyanította, hogy nincs elég pénze, hogy rendes ebédet vegyen.
EGY IGAZ BARÁT
Duran megjegyezte, hogy anélkül, hogy kérdezősködött volna, attól a naptól kezdve két adaggal kezdett készíteni. Rágcsálnivalókat és szendvicseket küldött a két fiúnak, valamint bátorító cetliket, amelyeken ez állt: „Jó ebédet fiúk”.
Az új-mexikói anyuka elmondta, hogy a másik gyerek édesanyja egy nap személyesen jött el köszönetet mondani neki. Elmesélte:
„Dylan azt mondta: ‘Anya, ez az a fiú. Addig meg sem kérdeztem, hogy hogy néz ki. Ekkor már nem is érdekelt. Ő [az anya] azt mondta nekem: ‘Köszönöm, hogy megetetted. Jobban megy neki az iskolában’, és hogy a fiam a legjobb barátja”.
„NEM CSINÁLTAM SEMMI KÜLÖNÖSET”
Duran megemlítette, hogy a másik gyerek anyja felajánlotta, hogy fizet neki az ebédekért, de ő nem volt hajlandó pénzt elfogadni. Az albuquerque-i lakos több mint egy hónapig két ebéddel küldte iskolába az akkor 14 éves fiát.
Elárulta, hogy akkor hagyott fel ezzel, mikor Dylan barátja elkezdett ebédet kapni egy ingyenes étkezési program keretében. Arra a kérdésre, hogy miért teljesítette fia kérését, azt válaszolta: „Nem hiszem, hogy bármi különöset tettem volna. Szerintem csak azt tettem, amit egy embernek tennie kell”.
SZEMÉLYES TAPASZTALATAIBÓL MERÍTVE
Az egyedülálló anya azt is elárulta, hogy nem lepődött meg azon, hogy a fia segít a barátjának. Duran elmondta, hogy mindig arra tanította Dylant, hogy legyen kedves és segítsen másokon, és büszke arra, hogy jószívű és szerető gyermeke van.
Duran, aki egyben Dylan iskolájának röplabdaedzője is volt, azt is elmondta, hogy kétli, hogy az iskola tudott volna a másik gyerek anyagi válságáról, amíg nem jelentkezett a kedvezményes étkezési programra. Egy másik okot is megosztott, amiért segített a fiúnak. Duran elárulta:
„Néhány évvel ezelőtt hajléktalan voltam. Tudom, milyen nehéz segítséget kérni. Szégyelled magad és kínosan érzed magad, mert nem akarod, hogy bárki megtudja, mi történik veled”.
KEDVESSÉGRE SARKALLVA
Duran bevallotta, hogy kezdetben kicsit aggódott a másik gyerek anyukájának reakcióját illetően. Azt mondta, hogy minden kétsége és félelme eloszlott, amikor találkoztak. Visszaemlékezett:
„Mert a mai korban, ha megpróbálsz segíteni valakinek, néhányan megsértődnek rajta. Az emberek nem szoktak hozzá a kedvességhez. Szóval egy kicsit megijedtem. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy a lábujjaira lépek, vagy átlépem a határokat, de ő nagyon-nagyon hálás volt. Elmondta, mennyire értékeli, amit tettünk.”
Bár Duran és Dylan kedves gesztusa kedvességre sarkallta és inspirálta az embereket, néhányan megkérdőjelezték a szándékait, különösen miután Duran megosztotta az ebédről készült képeket a Facebookon.
A KEDVESSÉG SEMMIBE SEM KERÜL
Az egyedülálló anya azt mondta, hogy a kritikusai semmit sem tudnak róla vagy Dylanről, és mindarról, amit a múltban átéltek. Hozzátette:
„Átéltünk már néhány nehézséget együtt, így tudjuk, milyen érzés, és nem akarjuk, hogy más is így érezzen, ezért megpróbálunk proaktívak lenni, és segíteni, amikor tudunk. Nem gondolkodunk kétszer.”
Duran elárulta, hogy azt szeretné, ha családja története másokhoz is eljutna, és arra inspirálná őket, hogy gondolkodás nélkül nyújtsanak segítő kezet valakinek.
ELGONDOLKODTATÓ KÉRDÉSEK:
1. Szerinted Dylan helyesen cselekedett, mikor segített a barátjának?
Dylan csak azt akarta elérni, hogy a barátja úgy érezze, megértik és szeretik. Kitűnő munkát végzett, mikor rájött, hogy osztálytársa miért nem hoz elég ebédet az iskolába, és tudta, hogy az édesanyja támogatásával segíthet neki, hogy jobbá tegye a dolgokat. Ti mit gondoltok?
2. Szerinted Duran jogosan teljesítette fia kérését?
Látni, ahogy a gyermekei helyes döntéseket hoznak az életben, és mindent megtesznek azért, hogy segítsenek valakinek, minden szülő szívből jövő álma. Amit Duran tett fia barátjáért, az elismerésre és dicséretre méltó, de azt gondolhatnánk, hogy személyes élményei meghatározták tetteit. Mit gondolsz?
Ha tetszett a történet, kérjük, ossza meg velünk a Facebookon. Maradjatok velünk további izgalmas tartalmakért.
