Egy eltűnt lány életét egy TikTok-on keringő kézjel mentette meg. A lány ezzel a jellel jelezte a mögötte autózóknak, hogy segítségre van szüksége.
A kentucky-i rendőrség elmondta, hogy miután egy 16 éves lány eltűnt, diszkréten tudott figyelmeztetni valakit és segítséget kérni. A „Signal for Help” jelével a kanadai Női Alapítvány állt elő – ez most megmentette valakinek az élét.
A kézmozdulat lehetővé teszi, hogy a bántalmazással és veszéllyel szembesülő áldozatok diszkréten és szavak nélkül jelezzék, hogy segítségre van szükségük. Szerencsére az elrabolt lány ismerte az életmentő, mégis egyszerű kéz jelet.
CSENDBEN SEGÍTSÉGET KÉRNI
A jel 2020-ban vált népszerűvé a TikTok-on, mikor sokan otthon ragadtak. Sajnos az egy fedél alatt töltött idő a családon belüli erőszakos esetek növekedéséhez vezetett. A jel lehetővé tette, hogy csendben kérjenek segítséget.
Gilbert Acciardo rendőr, a Laurel megyei seriff hivatalának sajtószóvivője úgy nyilatkozott, hogy ez „valószínűleg a legjobb dolog”, amit a közel 50 éves szolgálati ideje alatt látott.
SZÜKSÉG VAN EGY JELRE
Paulette Senior, a Kanadai Női Alapítvány elnöke és vezérigazgatója elárulta, hogy a szervezet miért látta szükségét a jelzésnek. Szerintük a világjárvány okozta valóság új kommunikációs módokat igényel.
Hozzátette: „A menedékek és a támogató szolgálatok mindent megtesznek, hogy reagáljanak az erőszakhullámra. A „Signal for Help” ezekhez az erőfeszítésekhez kíván hozzájárulni”.
A HÜVELYKUJJ HELYZETE
A jelzés egyszerű és könnyen megjegyezhető: kifelé fordított tenyér, behajlított hüvelykujj, végül pedig a további négy ujj ráhajtása.
Az ötlet lényege, hogy „csapdába ejtik” a hüvelykujjukat, utalva arra, hogy az áldozatok is csapdába estek. A gesztus könnyen megtanulható és felismerhető.
ÖRÜL, HOGY A JEL SEGÍTETT
Az alapítvány egy másik tagja, Andrea Gunraj örömmel hallotta, hogy a jel segítségével sikerült megmenteni egy tinédzsert.
Azt mondta: „Ez egy nagyszerű lehetőség: megkönnyebbülés volt hallani, hogy ez a fiatal nő képes volt erre”. A nő annak is örült, hogy az emberek szélesebb körben is megértették, mit jelent a jelzés.
MEGMENTETTE A LÁNY ÉLETÉT
Sokan okosnak nevezték a lányt, mások pedig a Kanadai Női Alapítványnak adtak elismerést a kézjel megalkotásáért. Az egyik netező így fogalmazott:
„Tisztelet a sofőrnek, aki felismerte a jelet és hívta a rendőrséget. Megmentette a lány életét.”
Valaki más hozzátette: „Eddig nem tudtam, mit jelent ez a kézmozdulat, de most már tudom. Ezt tanítani kellene”. Szerencsére az eltűnt lány jelzése eljutott egy olyan sofőrhöz, aki megértette, mit csinál, és ez mindent megváltoztatott.