Amikor Kyle apja egy nap egy munkahelyi megbeszélés miatt nem tudott érte menni az iskolába, megkérték, hogy a többi osztálytársával együtt az iskolabusszal menjen haza. A dolgok azonban éles fordulatot vettek, amikor a buszsofőr rossz helyen rakta ki a gyereket.
Kyle nem szokott iskolabuszon utazni, de egy nap, amikor anyukája és apukája dolgozott, nem volt más választása, minthogy felszálljon rá. A tanárja felrakta a buszra, és elmondta neki, hogy hol is kellene leszálnia. A buszsofőr szólni fog, hogy melyik megállon kell leszálni. Ébernek kell lenned, és várnod kell, hogy kimondja a te megállódat. Oké?” Mondta neki Mrs. Patterson, mielőtt felszállt a buszra. Kyle bízott benne, hogy sikerülni fog neki, hiszen mindig is önálló gyereknek tartotta magát.
Egy eltévedt kisfiú
„Köszönöm, Mrs. Patterson. Éber leszek, és megvárom, amíg Pflugerville-t kiáltja”- mondta a kisfiú.
Kyle tudta, hogy az ő háza kicsit messzebb van, mint a többi gyereké, ezért várakozás közben könyvet olvasott. Bár tudta a környék nevét, nem tudta pontosan, hogyan néz ki a buszmegálló, mivel még sosem utazott iskolabusszal. Néhány megálló után a buszsofőr hirtelen azt kiáltotta: „Pflugerville”. Körülnézve Kyle rájött, hogy ő az egyetlen, aki leszállt arról a megállóról. Megköszönte a buszsofőrnek, leszállt a buszról, de senkit sem látott maga mellett.
„Apa? Anya?” – kiáltotta. Nem volt nála mobiltelefon, ezért úgy döntött, hogy leül, és reménykedett benne, hogy a szülei hamarosan megérkeznek. Fél órával később, még mindíig nem jött senki. Kezdett sötétedni, és hideg volt. Kyle elkezdett félni, és körbejárta a környéket, remélve, hogy megtalálja a házát. Végül eltévedt. Miközben sétált, hirtelen egy sötét alak jelent meg előtte. Még jobban sírni kezdett, mert attól félt, hogy valaki el akarja rabolni.
Eközben a szülei a buszmegállóban vártak a következő városban. A buszsofőr rájött a hibájára, és bevallotta az aggódó szülőknek, hogy a fiukat egy másik városban tette ki, és kicsit elkeveredett a megállók nevének a felolvasásában. A szülőket feldühítette a buszsofőr beismerése. Megfogadták, hogy másnap panaszt tesznek az iskolában, de abban a pillanatban csak elindultak, hogy megkeressék a fiukat. Sajnos, amikor odaértek, Kyle már nem volt a buszmegállóban. Körbejárták a környéket, remélve, hogy megtalálják, de nem jártak sikerrel.
Félelmetes lehetett
Hirtelen egy ismeretlen számról hívást kapott. „Anya?” Kérdezte Kyle.
„Édesem, hol vagy? Apa és én már kerestünk téged” – mondta Marissa, megkönnyebbülten fellélegezve, miután hallott a fiáról.
„Frankkel vagyok. Egy sötét, koszos szobában vagyok, de…” Aztán a kapcsolat megszakadt. Mivel úgy gondolta, hogy valaki valóban elrabolta a fiát, úgy döntött, hogy felhívja a rendőrséget. Lenyomozták a jelet, és elmentek arra a címre, ahonnan a hívás érkezett.
A szülők egy hajléktalan férfi menedékhelyén találtak rá Kyle-ra. A szülők nem tudták, hogy mitévőek legyenek, és azt hitték a férfiról, hogy emberrabló. Amikor a rendőrök kiáltottak, hogy emelje fel a kezét, a fiú elé ugrott.
„Apa, anya, miért haragszotok rá? Ha Frank nem lett volna, most kint fagyoskodnék a hidegben, vagy ami még rosszabb, valaki elrabolhatott volna” – mondta.
A szülők gyorsan bocsánatot kértek a férfitól, amikor megtudták, hogy mi is történt, és megköszönték neki. A fiú azt mondta, hogy: „A megmaradt pénzéből vett nekem egy szendvicset, ahelyett, hogy magának vett volna valamit. Még a takaróját is nekem adta. Amikor megtudta, hogy tudom a számod, kölcsönkért egy telefont egy járókelőtől, de miután egy kicsit beszélgettünk, megszakadt, mert lemerült a telefon.”
A szülők megfogadták, hogy meghállálják ezt a jótettet Franknak.
Aznap este egy finom vacsorával kedveskedtek Franknek egy helyi kínai étteremben. Frank nagyon boldog volt. Elmondta, hogy nem azért tette, hogy valamit is kapjon érte, csupán csak tudja, hogy milyen érzés egyedül lenni az utcán, és segíteni akart a fiúnak.
Marissa és Tristan annyira hálásak voltak azért, amit Frank tett, hogy nem akartak egy vacsoránál megállni. Szerették volna, hogy a férfi élete egy kicsit jobb legyen. Mivel Tristan egy nagy gyógyszergyárnak dolgozott, megpróbált neki munkát szerezni az egyik gyógyszertári fiókjukban. Gondoskodtak arról is, hogy meleg ruhája és élelme legyen, amíg az alkalmazotti életéhez alkalmazkodik.
Végül Frank élete jobbra fordult, és képes volt kiköltözni a menhelyről, és bérelni egy kis lakást, ami elég jó volt ahhoz, hogy kényelmesen éljen benne.
