A 93 éves férfi minden napot a néhai feleségnek szentel, és minden ebéd közben az arcát nézi


0
Hirdetés

A párok közötti igaz szerelem olyan szeretet, amelyet nem lehet elrejteni a nyilvánosság elől. Kellő időben megtalálja a kiutat, és mindenkit inspirál, és ezt egy hűséges férfi története is bizonyítja.

Az igaz szerelem az egyik legjobb érzés, amit a világon egy ember érzhet. Azon a pillanatok, és azok a boldog napok, amelyeket a szerelmünkkel vidáman töltünk szinte felbecsülhetetlenek. Az igaz szeretetet úgy tekintik, mint egy állandó elkötelezettséget valaki iránt, függetlenül a múltbeli, jelenlegi vagy jövőbeli körülményektől. A mai világban az őszinte szeretet nagyon ritka.

Egy csodás férfi

Igaz szeretetet lehet találni a szülők és a gyermekek, a barátok és a házastársak között. A legutóbbiaknál, pedig megtalálható még egy fontos fajtája a szeretetnek, a szerelem. Ez az örök szerelem Clarence Purvis és felesége, Carolyn között jött létre. Az özvegy, még a felesége távozása után is úgy ebédelt, hogy a fotóit nézte. Íme az érdekes történet részletei.

Hirdetés

Clarence Purvis, aki szerelőként dolgozott, Carolyn Todddal 1948-ban találkozott, amikor még csak 16 évesek voltak. A páros a következő évben össze is házasodott, hiszen csodálatos volt köztük a szerelem ereje.

A szerelmesek éveken át ebédeltek Smith éttermében a georgiai Reidsville-ben, szinte minden egyes nap. Egymás iránti szeretetük olyan erős volt, hogy ezt a hely dolgozói, és a baráti kör is tisztán látta. Úgy értem, mondhatnánk, hogy imádták egymást” – mondta Joyce James, az étterem tulajdonosa.

Örökké

Purvis elmondta, hogy házasságuk a kezdete óta tökéletes volt. “Tökéletes feleség. Senki sem szerette jobban egymást, mint mi, és ezt mindenki látta.”-mondta Purvis

Sajnos Todd 2013-ban eltávozott, így Purvis szíve összetört. Dale az egyik gyermekük elárulta, hogy azóta apja nem mosolygott. Összességében nehéz időszak volt ez Purvis számára, azonban nem adta fel a szeretetet a felesége iránt. Továbbra is járt a kedvenc éttermükbe ebédelni, és elvitte Todd fényképeit, hogy együtt legyenek.

Hirdetés

Az étterem tulajdonosa elárulta, hogy nem lepte meg Purvis cselekedete. Szinte tudta, hogy valamilyen módon a férfi örökké a feleségével marad, hiszen a köteléket, ami köztük volt, azt nem lehet csak úgy az egyik napról a másikra eldobni.

Egy férfi, aki nem adja fel

Purvis elárulta, hogy tudta, hogy az emberek bolondnak fogják tekinteni, amiért egy fényképpel ebédel, és tudta, hogy sokan túlzásnak fogják tekinteni a gyászát. Azt is elmagyarázta, hogy sokan megpróbálták meggyőzni arról, hogy magányos, és új szerelemre van szüksége.

Glennville-i otthonában volt egy úveglámpa, amit még néhai feleségétől kapott, amelyet soha nem kapcsolt ki , mert imádta az általa keltett fényt. A lámpa egy volt a sok közül, amit Purvis a felesége emlékére tartott. A férfi azt is elmondta, hogy neki nem volt más nő az életében soha.

Hirdetés

Ez egy csodálatos zserelmi történet, ami bizonyítja, hogy az életben olyan erők léteznek, amelyek páratlanok, és felbecsülhetetlenek.

via


Tetszett? Oszd meg a barátaiddal is.

0
admin