A 9 éves kislány megpillantotta, amint az anyjánál megindult a szülés, de ekkor nem habozott és elképesztően reagált


0
Hirdetés

Egy 9 éves kislánynak, Aaklayla Gunnnak kellett közbelépnie, és segíteni édesanyjának, aki a vártnál korábban kezdett szülni.

Az anya, Angelica Gunn Aakaylával volt otthon, mikor fájásokat kezdett érezni, és hamar rájött, hogy nem fog tudni eljutni a legközelebbi kórházba.

Angelica azonnal felhívta a férjét, Caleb Gunnt, és megkérte, hogy siessen haza. Caleb azonban dugóba került, és nem tudott időben odaérni.

Hirdetés

UTOLSÓ LEHETŐSÉG

Más lehetőség híján, mivel Angelica képzett áplónő a lányához fordult segítségért, aki végig segítette őt az egészen. Elmondta:

“Kiabáltam Aakaylának, hogy jöjjön be. Csak annyit mondtam: Neked kell megnézned. Valami történik. Kijött a feje? Erre ő: Nem tudok odanézni. Mire én: Muszáj megnézned.”

Aakayla szerint az anyja azt mondta neki, hogy fogjon meg egy törölközőt, de ne fogja túl erősen a babát, akit Aubree Rose-nak neveztek el. De a stresszes helyzet ellenére minden remekül ment.

Angelica aggódott, hogy a lánya hogyan reagál majd a szülésre, hiszen első kézből lett szemtanúja az egésznek, de Aakayla boldog volt, hogy ott lehetett.

EGY ÖRÖK EMLÉK

Nem mellesleg Angelica később elárulta, hogy mindannyian jól vannak, és hogy Aakaylát semmilyen módon nem traumatizálta a helyzet. Sőt, nagyon is izgatott lett a kishúga miatt.

Calebnek végül sikerült hazajutnia, és nem is lehetne büszkébb a lányára. Az apa elmondta, hogy a teljesítménye még lenyűgözőbb volt, tekintve, hogy Aakayla “fél hozzányúlni a férgekhez”.

Hirdetés

Angelica, aki a St. Luke’s South Hospital munkatársaként dolgozik, úgy véli, hogy ez egy olyan emlék lesz, amelyet a kilencéves lánya örökké őrizni fog, Caleb pedig úgy gondolja, hogy lehet, hogy egy leendő orvos van a családban.

De nem Aakayla volt az egyetlen nagytestvér, aki egy szerettének segítségére sietett. Egy másik családban, a New Jerseyből származó Charlotte Cifelli kapott érdemdiplomát, miután megmentette öccse életét.

EGY IGAZI HŐS

A beszámolók szerint a 11 éves lány a 4 éves öccsével, Angelóval együtt evett, mikor a fiú fuldokolni kezdett. Charlotte nem gondolkodott.

Hirdetés

Azonnal felállt, és elkezdte hátba csapkodni Angelót. Végül az éltel darabka kirepült a szájából, mikor édesanyjuk, Chrissy belépett a szobába.

Mindez alig egy hónappal azután történt, hogy Charlotte elvégezte a Vöröskereszt Babysitter alaptanfolyamát, amelyre nagymamája segítségével nagyon keményen készült.

Chrissy nagyon büszke a lányára, mivel az Érdemes bizonyítványt csak azok kaphatják meg, akik a Vöröskereszt Képzési Szolgáltatások tanfolyamán elsajátított készségek és ismeretek felhasználásával életet mentettek vagy tartottak életben.

 

via


Tetszett? Oszd meg a barátaiddal is.

0
admin