Egy fiatal édesanya elhagyta gyermekét a Burger Kingben. Néhány évvel később a lány megosztott egy posztot amivel remélte, hogy újból láthassa biológiai édesanyját. Katheryn Deprill nem is gondolta, hogy a keresésével hová fog eljutni.
Katheryn Deprill úgy is szokják emlegetni, hogy „Burger King baba”. Mivel amikor a kislány még csak pár hetes volt egy gyorsétteremben találtak rá. Deprillt a pennsylvaniai Allentownban hagyta az édesanyja.
A történtek után Deprill 27 éves korában úgy döntött, hogy a Facebook segítségével megkeresi a biológiai édesanyját. A története rövid idő alatt vírusként terjedt az interneten. Ennek köszönhetően pedig újra találkozhatott az édesanyjával. A pillanat nagyon látványos és érzelmes volt.
A POSZT FIGYELMET KAP
A fiatal nő a bejegyzésével 30 000 megosztást szerzett csupán három hét alatt. Az interneten mindenki felfigyelt a posztra, főként a biológiai édesanyja. Nem sokkal ezután pedig egy ügyvéd segítségével találkozni is tudtak. A fiatal nő egy táblát tartó fényképet csatolt a posztjához, amelyben a következő állt: „Keresem a biológiai édesanyámat…. A Burger King mosdójában hagyott magamra. Kérem, segítsenek megtalálni őt a posztom megosztásával”.
Waldron mindenről gondoskodott, hogy minden kéznél legyen a nagy pillanatkor, virágok, csokoládék és papír zsebkendők. A nagy találkozásra Deprillt elkísérte az örökbefogadó édesanyja és a legkisebb fia, Jackson. Deprill nagyon örült, hogy a családja, akik örökbe fogadták támogassák.
A KÜLÖNLEGES TALÁLKOZÓ
Deprill-nek nagyon nagy örömet okozott, hogy találkozhatott a biológiai édesanyjával. Miután pedig megtudta a részleteket, megértette miért tette ezt az édesanyja.
Deprill biológiai édesanya csupán 17 éves volt amikor megszülte a kislányt. Már ekkor tudta, hogy nem tarthassa meg ezért olyan helyen akarta hagyni, ahol hamar megtalálják. A fiatal nő ezek után elmondta, hogy ő már megbocsájtott az édesanyjának.
Deprill ma már mentőorvosként dolgozik és három gyermek édesanya. Boldogan él a családjával Allentown mellett, South Whitehall Townshipben. Majd később elmondta, hogy pontosan ugyanúgy néz ki mint az édesanyja, le sem tagadhassák egymást. A nagy találkozás pillanatában pedig érzelmesen megölelték egymást.
Anya és lánya az első találkozásnál három órát töltöttek együtt. A sok beszélgetés közben pedig telefonszámot is cserélte, hogy később tudják tartani a kapcsolatot és bepótolhassák az elveszett időt. A fiatal nő tudta, hogy kötődni fog a biológiai édesanyjához.
BOLDOG BEFEJEZÉS
Deprill most már élvezi az életet, és továbbra is tartsa a vér szerinti édesanyjával a kapcsolatot, de ugyanakkor az örökbefogadó édesanyjától sem lakik messze. Hozzá is rendszeresen át jár.
Pochek elmondta, hogy nem számított arra, hogy ilyen sok szeretetet és támogatást fog kapni az emberektől és a rokonoktól.
Pocheck, Deprill édesanyja nagyon örül, hogy részese lehet a lánya életének, és hogy unokáival is tarthassa a kapcsolatot. Minden nap hálát ad a családjáért és a szeretetükért.
Deprill története a család fontosságát mutatja be, és hangsúly a megbocsátáson van, hogy hajlandóak legyünk esélyt adni az embereknek, hogy helyrehozzák a hibáikat.