Az állatok bizony érdekesek, csak meg kell figyelni a viselkedésüket. Nagyon sokszor hallom én is, hogy ő bemegy a krokodilok közé? Hisze ez életveszélyes. Valóban adódhatnak ilyen helyzetek is, és tudjuk, hogy a krokodilok nagyon erős és agresszívak tudnak lenni. Sok esetben pedig ártalmatlanok. Na de nézzük csak meg a következő válogatást. Itt van pár tény az állatokról, amitől biztosan leesik majd az állad.
A legtöbb krokodil bizony ártalmatlan
Elég furán hangzik így elsőnek, de hidd el, ez nem hülyeség. A nílusi krokodil és a sósvízi krokodilon kívül nagyjából az összes faj ártalmatlan az emberre. Inkább elkerülik, ha valaki közeledig. Persze nem ajánlatos egyiket sem meglátogatni, de tudományosan bizonyított tény, hogy a nagyrészük félős és nem szereti az ember közelségét.
A hangyák nem is annyira szorgalmasak
Már régóta mondogatják mindenkinek, hogy szorgalmas, mint a hangya. Ebbe belegondolva, azt hinnénk, hogy egy hangyacsaládban mindenkinek meg van a maga dolga és mindenki segíti a család fennmaradását és a királynő kényelmét. Ez sajnos nem igaz. Tudósok kimutatták, hogy a hangyák körül-belül fele inaktív a családoknak és csal lustálkodnak, vagy értelmetlenül járkálnak.
A sertés tiszta
Sokszor hallani, hogy a disznók mocskosak, de tiszták. Ez bizony nagyon igaz. A disznók a legtisztább állatok közé tartoznak a gazdaságban. Csakis azért hemperegnek a sárban, hogy ezzel hűtsék a testüket. Soha nem vizelnek az ételük közelében, mint más állatok.
A pókok nagyon békések
A szekértők szerint nagyon sokat kell tenni ahhoz, hogy egy pók megtámadjon. Általában a pókok békés lények, és nem támadják meg az embereket, csak akkor harapnak, ha meglepődnek vagy zavarják őket.
A delfinek veszélyesek
A delfinekkel való úszás mindig jó ötletnek tűnik, és az arcukon lévő mosolyokkal és az emberekkel való szép interakciókkal kísértésbe eshetünk. Az az igazság, hogy a mosoly, az csak anatómia, és a delfínek nagyon veszélyesek tudnak lenni az emberrel és a társukkal szemben is.
Az elefántok jó futók
Az elefántok sajnos nem tudnak ugrani, de annál jobbak a futásban. Egy elefánt elérheti akár a 20-25km/h sebességet is futás közben. Ez nem tűnik soknak, de egy ekkora állathoz képest ez óriási sebesség.
A baglyok nem bölcsek
Na ki hallotta már azt a mondást, hogy bölcs, mint a bagoly? Sajnos a kutatások azt mutatják, hogy a baglyok csak a vadászatban emelkednek ki a többi madár közül. A többi dologban egy kisebb madár szintjén vannak.
A lajhárok nem lusták
Nagyon lassú az anyagcseréjük és ez által kevés az energiájuk. Persze az, hogy lassan mozognak nem azt jelenti, hogy lusták, csupán csak spórolnak az energiával. Csak akkor esznek és isznak, ha nagyon szükséges.
A tehenek intelligensek
Amikor az intelligenciáról van szó, a tehenek nem szerzik a legmagasabb pontszámot, vagy legalábbis ezt gondoltuk eddig. A kutatók kijelentették, hogy a tehenek fejlett kognitív képességekkel és érzelmi képességgel rendelkeznek. Baráti kapcsolatokat alakítanak ki és szeretetet is tudnak kimutatni. Élvezik az intelektuális kihívásokat. Ha legközelebb látsz egy tehenet az út mellett ezekre mindenképp gondolj.
Ugye milyen csodálatos az állatvilág?
via: brightside.me