15 szülő, akinek most azonnal szabadságra volna szüksége


-1

A gyerekvállalás azzal jár, hogy minden napot úgy élsz meg, mintha hullámvasúton lennél. Az egyik pillanatban még a lehető legvidámabb vagy, a következőben pedig azt veszed észre, hogy a sajtrúdon egy harapásnyom van, de az még a csomagolásában van. Szerencsére a szülők elsajátították a humorérzék művészetét, hogy megbirkózzanak a csintalan gyerekekkel. A kívülállók számára pedig a csínytevéseikről készült fotók igencsak szórakoztatóak.

Hirdetés

Bemutatunk néhány módszert, amellyel a szülők türelmét próbára tették a gyerkőceik..

 

Az ikreink ma lettek 2 évesek! Valamiért ők nem olyan izgatottak, mint mi.

Hirdetés

Egy kavics segítségével kidekorálta, hogy cukibb legyen.

A gyerekeim elásták a fülhallgatóimat.

Kicsit feldíszítette az egyik lábasomat..

Hirdetés

Nyolc fánkot (mindenkinek kettőt) hoztam, de a lányunk azonnal megette az ő részét. Elvitte volna az enyémet is, de mondtam neki, hogy felejtse el. Ez volt a válasza.

Kisgyerek, filctoll és egy alvó apa.

Hirdetés

Megpróbálta.

Azelőtt, hogy megtaláltam azt mondta, hogy az iskolába kell neki kinyomtatnia valamit. Hazudott!

A gyerekem egy szörnyeteg.

Hirdetés

Két napja kerestük a bátyja telefonját. Még ki is kapcsolta, nehogy meghalljuk ha csörög.

Az öcsémmel történt. A szüleink még nem tudják.

Mese nézés egy három évessel.

Hirdetés

Az öt éves lányom megéhezett, de nem szólt, maga bontotta ki a kenyeret..

A legkisebb kópénk kiabált az emeletről, hogy bajban van / beszorult.

Nem akarta, hogy vizes legyen a lába.. úgyhogy papírzacskót húzott rá. Az eszét a feleségemtől örökölte.

 

via: nowiveseeneverything.club


Tetszett? Oszd meg a barátaiddal is.

-1
admin